HTML

Baby Orchidea

2011 november 7. volt házasságunk eddigi legboldogabb napja! Aznap délelőtt, amikor halovány rózsaszínről sötét bordóra vált a teszt pozitív csíkja, már sejtettük, hogy életünk ezután szebb lesz, mint valaha. De ami következett, az mindent felülmúlt.... 2011. 07. 13.-án megszületett kicsi lányunk, Kendra, és vált múlandó életünk múlhatatlan szerelmévé. "Túl az értelmemen, ősi életem gyökereivel fogózom beléd és hallom, érzékelem, hogy súgsz valamit formáid az örök ellentéteket ellensúlyozzák színeiddel a láthatatlan ösvényt világítod meg s én vándorolok benned egyre önfeledtebb nyugalommal."

Ma 21 hónapos

2013.03.17. 21:38 :: Mercsi

20130303 008.jpgÓ, olyan kár, hogy ilyen sok időt kihagytam az írásban, pedig rengeteget fejlődött a Pöttöm napról-napra!

Néhány dolgot gyorsan összeszedek!

Mindent el tud ismételni.

Szinte bármilyen szót kimondunk, el tudja ismételni. Tegnap szinte hibátlanul kimondta, hogy forró radiátor. Nem ritka már, hogy két szót már egymás mellé tesz, néha - véletlenül vagy direkt - jól is ragozza:o) Születnek már három szavas mondatok is! Persze csak nagy ritkán még:o) De pl. egyik reggel megszólalt, hogy "Gójeggelt, édes anya!", na attól elolvadtam rögtön. Néha fogja magát, odabújik valamelyikünkhöz, és mondja hogy "szejet". Hihetetlen, milyen jól esik ez az embernek! Mondjuk eddig főleg Sidinek mondta, nekem mindig csak úgy hízeleg, hogy "Édes anya" :o) és hozzá elnyújtva, übercukin, hogy "sziiaaa" :o)

20130112 002.JPGRendesen néha elkezdünk beszélgetni, főleg arról, hogy előző nap mi történt. Vagy egy másik időpontban. Ma este pl. pelenkázásnál mondta, hogy "keze, szappan". Mert hogy ilyen kis piperkőc is ugye, hogy meg kell mosni a kezét, ha egy kicsit koszos. Na és akkor magától mondja, hogy "Margó mama, sok szappan", mondom igen, igen, a tanyán, ugye? És még mi van ott a tanyán? És akkor sorolta, hogy tűz, forró, kemence, cica, Laci, rugdos (mert megrugdosta szegény Lacit, és úgy leszidtuk, hogy megragadt benne nagyon), Roki, kakas - és akkor kukorékol jópárat, kukorica, tyúkok - és akkor mutatja, hogy hogy szórta nekik a kukoricát, - a végére azért odasorolta a szopit is (szopikendő), mert hát az végülis mindenhol ott van, a tanya sem kivétel:o))

Közben olvasni lehet a fejében, látszik abban a fekete szemében, ahogy elképzeli, visszagondol, felidéz, belegondol. Úgy szeretem ilyenkor nézni az arcát, mikor így gondolkodik közben:o))

Énekelni is most kezd tanulni, pl ezt már tudja, "Hinta, palinta, régi dunna", akkor a csigabigából az első két sort egész jól - vagy inkább úgy mondom, felismerhetően:o) "Tik-tak, tik-tak, szól a" ebből mindig csak ennyit:o) "Sétálunk, sétálunk" és a végén a "csüccs". "Nyuszi hopp, nyuszi, hopp!" na meg szóval ilyesmiket.

20130303 003.jpg

A szopikendőnek most már van neve: Szopi. A cumi az most már felváltva vagy "tomi", vagy "kum", és amikor mindkettőt kéri, az úgy hangzik, hogy "szopikum, szopikum":o) Mint valami unikum:o)

Az még nagyon jellegzetes, hogy azt, hogy "add ide", azt úgy mondja, hogy "adi adom mit", a "mit" az azért került oda, mert ugye mikor kért valamit, hogy "adi adom", akkor mindig kérdeztem, hogy "mit?", és ezt valahogy hozzákapcsolta.

És így szokott csinálni, ha már álmos, így lefekszik vagy a szőnyegre, vagy a kanapéra, kis pelusos segge az égnek áll...:o)

A "nem jó"-t még mindig úgy mondja, hogy "majo":o) Ha befejezte a kaját, akkor mondja, hogy "elég", és emeli a tányért, nyújtja felénk, és addig nem nyugszik, amíg el nem vesszük.

Kezd már manipulálni...

Olyanokban pl., hogy ha mérgesek vagyunk rá, akkor elkezdi mondani, hogy szeret. Ezt most a napokban kezdte, és szomorúan vettem tudomást, hogy a kis vakarék már most mennyire tudja ezeket használni... Hihetetlen...

Néha tüntet, dacoskodik

Olyankor a száját csokorba szedi, előre tolja, és fújtat, és persze direkt az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondok. Ezt még szerencsére nem sokszor csinálta, és főleg olyan szitukban, amikor egy kicsit meg is tudom érteni, pl. ha hirtelen megszakítom a játékban, és nagyon benne volt valamiben. De azért előfordul, hogy csak úgy, azért csinálja, hogy mutassa az akaratát.

Kép1055.jpgElkezdett babázni

Kezdődik a babázás! Illetve nem csak babákkal, mindent etet, itat, előkét vesz fel rájuk, és nagy előszeretettel pelenkázza őket. És hát a takargatás - az ugye a régi jól bevált elfoglaltság, mindig takargat mindent, babákat is, és mondja hogy "alszik", meg hogy "pihen". Úgy tudja őket magához szorítani, hogy közben remeg az érzelemkitöréstől:o)))

Pampucál

Ha valaki nem értené ezt a szót - bennem is felmerült, hogy anya találta ki - , ez mindenféle lötybölést, kicsurgatást, vizezést, pacsmagolást jelent. Hát ez a non plus ultra nála. Cumisüveget megfogja, és minden lelhető dologba öntögeti át, beleértve legót, kanalat, mindenféle edényt, dobozt. Ennek nem annyira örülök, de az a szerencse, hogy nem valami ragacsos dolgot iszik, mert akkor itt már ragadna minden! 

Rajzol

De ezerrel! Nincs olyan nap, hogy ne hangzana el minimum egyszer a "zazojjál", és már hozza is a ceruzát. Ő is rajzol, én is. Persze a kedvenc a pont pont vesszőcske, és ennyit már tud is mondani.

Imád videókat nézni

Amint Sidi néz valami videoklipet a youtube-on, akkor egyből megmered és mozdulatlanul koncentrál végig, aztán megszólal, hogy "még!". Uki még mindig nagy kedvenc! Néha ha van olyan szitu, hogy nagyon le kéne kötni, hogy valamit meg tudjak csinálni, akkor Uki berak, már attól tutál extázisba jön, és leül a kanapéra, mert ugye ha a tévé előtt állva nézi közelről, akkor anya kikapcsolja a tévét. De tényleg olyan jó az a mese.

20130112 002.JPGÉpít

Ez is a rajzolással van egy szinten, hogy minden nap ötször hozza a legót, hogy "építünk", és akkor nekiállunk. Van amikor aztán én el is tudok slisszolni, ő meg épít egy nagy tornyot:o) Persze még csak véletlenszerűen rakosgatja egymásra a darabokat, nem valami stabil:o) Mondjuk aztán majdnem mindig azt mondja, hogy repülő, és elkezdi tartani az ég felé, és közben zúg a szájával. Imádja a repülőket! Készülünk is kifele a ferihegyre, majd ha jobb idő lesz!

Fürdésnél most az egyik kübliből a másikba öntögetés, annak megfigyelése a sláger, illetve adagolókanállal teleszedni azt vízzel:o)

P2160208.jpgJátszóházba járunk!

Már kétszer 3 órára otthagytam, mindkétszer sírt, amikor haza kellett jönni! Én ennek nagyon örülök!!!!!!!! Nagyon nagy mázlink van ezzel a játszóházzal!

Minden szemetet kidob

Talál bármit, ami kukába való, egy papírfecni, egy szöszmő, egy szotyihéj, vagy bármi, rögtön ismételgeti, hogy "kúka, kúka", és akkor kell mondani, hogy igen, be kell dobni a kukába, és akkor megy is és dobja ki. Eddig a használt pelust is mindig kidobta, mostanában az már túl alantas neki, azt nem akarja:o) 

Imádja összeszedni a miniatűr szöszmőket, de néha olyanokat nyújt a kezembe, hogy nem is látom, olyan pici, de őt zavarja, és mondja hogy "kúka". a szöszmöszt úgy hívja, hogy "mő":o) És van amikor fekete szöszt talál, akkor azt úgy hívja, hogy "zokni mő"

Mindent egyedül eszik

Ez mondjuk már nem újdonság, már régen így nyomja. Ügyesen kanalazik, villázik, a legritkább esetben nyúl hozzá kézzel, inkább szenved órákig villával - pl. spagettinél:o)

Kép1065.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://babyorchidea.blog.hu/api/trackback/id/tr265133449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyeg 2013.03.19. 14:03:18

Pöttöm gyere megint, szavakat, mondatokat tanulni, Laci cica is már alig várja, hogy jól helybenhagyd! :)))
süti beállítások módosítása