Pöttömmel tegnap hazaértünk Ceglédről. Beadtam a szájába a lázmérő cumit, és bekapcsoltam a TV-t. Ráragadtam egy filmre, azt néztem, közben őt pelenkáztam + átöltöztettem pizsamába, hálózsákba.

Odaült az ölembe, játszott egy dobozzal. Egyszer csak feltűnt, hogy már percek óta mozdulatlan. Nézem a kis arcát, látom, hogy ragad le a szeme. Hú, kapva kaptam az alkalmon, olyan rég volt már, hogy a karjaimban aludt el, még egész pici korában... Lejjebb vettem a világítást, kikapcsoltam a TV-t, hátradőltem vele a kanapén, ő befúrta az arcát a nyakamba és aludt. Csak azt az ütemes cumizás-hangot lehetett hallani, amit amúgy is imádok, mert a szoptatásra emlékeztet... Közben láttam, hogy 38.5 a láza, és olyan kis sérülékenynek láttam, kis lázas harmatos virágom... legalább 40 percig mozdulatlanul ültem így, és csak gyönyörködtem benne, és abban a különleges érzésben, hogy karomban a kislányom, pocakomban a kisfiam... Annyira egységben voltunk, persze a tökéletes az lett volna, ha apa is itt van velünk! De így is nagyon felemelő volt, és én csak átadtam magam ennek a magasztos érzésnek! Akkor ott megszűnt a világon minden rossz, és minden lényegtelen és minden múlandó. Csak az örök dolgok voltak, csak a világrengető, az ősi, a lényeges, csak az, ami tényleg számít! A Család, az önzetlen Szeretet, a féltés. Olyan puha az arca, olyan kis friss! Annyi minden fog még vele történni, és reméljük, ő is minden év végén elfelejti, milyen rossz dolog történt vele abban az évben, ahogy mi is elfelejtettük S.-vel, mikor szilveszterkor kerestük a választ, hogy mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog az évben. A jó dologra kapásból több ötletünk volt, de az csak 20 perc iszonyú töprengés  ugrott be, hogy amúgy rossz dolog is történt velünk 2012-ben...

Remélem ő is megtalálja majd a párját, és boldog lesz!  És egészséges!