Baby Orchidea

Most már kezdem elhinni, hogy ezzel a két foggal szenvedett meg. Mert egyszerűen addig a napig, amíg ki nem bújt az első, addig folyamatosan csak sírt, sírt. Éjjel-nappal. De most már 10 napja, hogy megkönnyebbültünk, és bár Kendrához nem lehet hasonlítani, de átlagosan nehéz eset csak:o)

Február 7-e óta két lábon közlekedik főként. Persze, ahova nem lehet falmentén, vagy ebbe abba kapaszkodva eljutni, oda négykézláb megy, de az csak szükségmegoldás...

Egyébként majdnem egyszerre kezdte el a kettők, kb egy héttel volt csak korábban, hogy elkezdett mászni. De annyira édes, ahogy mászik, mert csapkodja a tenyerét hangosan minden lépésnél, és lefelé lógatja a fejét, és csak néha néz fel, hogy hol tart:o) Ha elindul kifele és hozzászólok, azonnal felül mindig és hátranéz:o)) Érti már a nemet egyébként! Főleg a papír zsebkendő majszolások alkalmával tanulta meg... Valahogy mindig talál egy zsebkendőt, és elkezdi csócsálni.... És ha mondom hogy Gabika, nem! akkor sokszor kiköpi egyébként. Vagy csak vigyorog rám kitolt nyelvvel. Imádom, hogy amikor mosolyog, kitolja a kis nyelvét, és picit remegteti:o)

Sérója egyre szőkébb.... Olyan fura az újszülött fotókat nézni, mintha paróka lenne rajta...

9 hónapos korára most stabilan áll, kapaszkodva ügyesen megy, de azért mondjuk a kanapén nem lehet hagyni egy másodpercre sem, mert abszolút nem vágja még, hogy ha ott továbblép egyet akkor lebucskázik.... 

Jó nagyokat koppan sokszor, de 4-5 másodpercig sír csak, akármennyire súlyos az esés...:o)

A kádban idáig gyönyörűen elvolt a maciban fekve, most már egyre többször nyafog, hogy nem akar feküdni, de az a baj, hogy ha felültetem, nincs olyan hogy ne állna fel azonnal, az meg azért még veszélyes. Szóval mostmár tartani kell sajnos, nincs lazsálás, eddig ez volt a napom leghasznosabb pontja, amikor fürödtek.

Mert ugye aludni még pont felváltva alszanak. 

Kendra egyemmeg még nyomja ezt a fél 1-től 3ig alvást, Gabika meg délelőtt egyet meg délután egyet. Szóval nincs megállás! Szoktuk mondani végkimerültségünkben Sidivel hogy nem baj Kicsikém, majd pihenünk a sírban!

Egyébként beszélget sokat, meg ha nem nézek rá, akkor "szólongat", kiabál nagyokat, nagyon hangosat, hogy odanézzek! És ha ránézek, mosolyog. Nagyon sokszor bámul engem, észreveszem hogy teszek veszek és odanézek, és "bennem gyönyörködik". Hát más ez, mint egy lány, az biztos. Tényleg néha úgy érzem, hogy egy bálvány vagyok neki. Kendránál ezt a fajta érzést sosem éreztem. Hogy szomjazik a tekintetemre, és szerelmesen mosolyog, ha ránézek:o) Ez akkor a legcsukibb, mikor overálba, sapkába bebugyolálva csak a két gombszeme meg a kis szája látszik, és úgy mosolyog ki a babakocsiból:o))

Éjszaka az 5-től 9 hónapos koráig úgy ment, hogy vagy egyáltalán nem aludtam tőle, vagy jó esetben 3-4 órát, persze száz darabra törve, nem egyhuzamban. Hát azok a reggeli szétcsúszott átjövések, mikor szinte tapogatózva jöttem át, mert full kóma voltam... Hát ez nem fog hiányozni... Mindig olyan rossz volt rágondolni, hogy még csak most kezdődik a nap, és én már hulla vagyok. Estére szó szerint mint egy lefosott kilométerkő. Fúú, igényességben, nőiességben nem értem el hatalmas magasságokat az utóbbi hónapokban! Borzasztó, ahogy kinézek....

Mostmár legalább odáig eljutottam, hogy a lakás viszonylag rendben van. De Brie vendökemp még elérhetetlen távolságokban van...

Gabika 6 hónaposan kezdett enni, addig csak szopi volt, most már csak éjszaka szopizunk egyet. És egyébként az ekcémája ezzel arányosan múlik, úgyhogy lehet hogy mégis az én tejfehérje fogyasztásom volt az ok. Na legalább származik valami jó is abból, hogy lassan elhagyjuk a szopit.

Kezd rászokni a szopikendőjére, alváshoz, tápiiváshoz nagy előszeretettel használja.

Cumizni viszont sosem cumizott, csak az ujját szopja.

Van egy olyan reflexe, hogy ha közelítek és olyan mozdulatot teszek, hogy felveszem, akkor azonnal bekapja az ujjacskáját. Az a legkonfortosabb neki, ha az ujját szopja, és a többi 4 ujjával simogatja az arcomat.

Szerencsére a csipkedést kezdi lassan elhagyni, azt nagyon nem "csíptem", főleg mikor szopi közben a mellemet csipkedte.

Mindent megeszik.

Mindent.

Sajnos amióta Kendra bölcsis, folyamatosan taknyos Gabika. Nem is tudom, mire mondják, hogy védi az anyatej. Hát őt nem. Akkor sem, amikor még csak azt ivott.

Kendrával jó tesók, de azért már kezdődik ez a "Nem Gabika!! " sőt, mostmár ha nagyon mérges, akkor "Gabi! Nem!!" 

Az azért nagyon lélekemelő tud lenni, mikor este cumiznak a kis szopósmalacok a kis ágyukban, és szép lassan bebólintanak:O) Nagyon jó nézni őket, ahogy a hálózsákban elterülve fekszenek, álmodnak...

Most egy hónapja kb, hogy úgy alszunk el, hogy egyszerre fekszenek le 8-kor, és berakom a köv 3 számot:

1. Bagdi Bella: Pomo-pomo, (ahogy Kendra mondja)
2. Jeszenszky István: Gate, Gate,
3. És egy Om Gate Gate Paragate című nótát.

Ez utóbbit most felváltotta egy Szélharang című, az csak ilyen csilingelés:o)

Imádják!

Mondjuk ez főleg Kendrán látszik! Totál lemegy alfába, olyan nyugodtan alszik el, egyemmeg a gyönyörű szivét:o)

Na ennyi tellt most tőlem, lelki rezzenésekre sajnos nem jutott idő...

Egyszerűen hihetetlen, hogy 9 hónapja nem írtam Kendráról...

Gabika jól belepancsolt azért az én szépen gondosan vezetgetett naplómba....;o) Hát időm az semmi. Persze este azért néha talán még lenne is időm, csak legtöbbször már nem tudom az agyamat olyan aktívra kapcsolni, hogy elkezdjek blogot írni.

Pedig mi mindent hagytam ki!

Szülinap, Füredi nyaralás, tanyasi két hét, bölcsibe szoktatás, Mikulás, Karácsony...

Azt hiszem, nem is próbálom meg bepótolni, csak belecsapok a közepébe!

Kendra nekem a megvalósult álom. Egyszerűen csak tökéletes. Olyan gyönyörű végigélni vele a fejlődésének különböző korszakait... Olyan lelki összekapcsolódásokon vagyunk túl, hogy azt leírni sem lehet.

Kendra simán vette az akadályokat a bölcsiben. Túl simán is. Egyszer sem kellett sírva otthagynom. Mindig megnyugtatóan engedett el, sokszor szó szerint is: amikor megkérdeztem tőle, hogy akkor most már mehetek? azt mondta: igen, menjél! és adott egy puszit, elment játszani, és még visszanézett, és azt mondta: Menjél NYUGODTAN!

Na ettől padlót fogtam. Hogy két évesen megnyugtatja az anyját, hogy ne aggódjak.

Néha figyelmeztettek anyukák, gondozók, hogy nem mindenkin jön ki az elején ez az elszakadás miatti stressz, van akin később látszik meg. Na, mire pont olyan biztonságosnak éreztem a beszokást, akkor, december első napjaiban történt meg a nagy dráma.

Előzménye az volt, hogy hazajöttünk Ceglédről, Editke hozott minket haza. Én hamarabb feljöttem, és Kendrát félig alva hoztam fel, késő este. Itt kicsit felébredt, feküdt a kanapén, nyugodt volt, de kicsit szomorkásnak tűnt. Odabújtam mellé kicsit, összeborultunk, és csak öleltem magamhoz, néztünk egymás szemébe. Abba a két nagy fekete szembe! És akkor mondom neki, hogy nagyon szeretlek Nyuszikám! Te is szeretsz? Erre ő mondja hogy Nem. Mondom ezt most nem gondoltad komolyan, ugye? azt mondja hogy de. De ezt mindet komoly arccal, csendesen, szopi-cumi a szájában. Mondom neki hogy de akkor én nagyon szomorú leszek, azt akarod hogy szomorú legyek? Erre ő: Igen. És abban a fáradt, nyűgös hangulatban nekem ez nagyon rosszul esett, bár tudtam hogy nyilván nem így gondolja, de olyan szentimentálisnak hittem azt a pillanatot és ez olyan hideg zuhany volt hirtelen. És akkor mondom neki én, címeres ökör, hogy na jó, akkor ha úgysem szeretsz akkor én el is megyek! És én hülye, vettem a szütyőmet és a kanapéról kimentem az előszobába. Ott megálltam, és újra visszanyertem józan eszemet, rájöttem hogy most azt csinálom, amiről minden írás azt mondja, hogy tilos. Kendra nem mozdult, nem szólalt. Na én közben ellazultam, mondom hagyom én ezt ennyiben.

Visszamentem a szobába és tettem vettem. Közben egy perc múlva megérkezett Editke. Jött elköszönni Kendrától. Na, ahogy elköszönt, Kendrából kitört a bőgés! Csak úgy potyogtak a könnyei. De a semmiből tört elő belőle.

Editkével csak lestünk. Akkor még azt hittem, hogy Editke távozása érintette ilyen érzékenyen. Utólag kiderült, hogy nem csak az.

Mert másnap, ahogy mentünk a bölcsibe, mit sem sejtve mindent a szokott módon csináltam, ahogy 2 hónapja minden nap, olajozottan. Bementünk a csoportszobába, megvártam, amíg megkajált, aztán szokásos módon köszönnék el, és ugyanúgy, mint előző este, kitört belőle a sírás és kiáltotta hogy ne menj el Anya! Csak lestem. Mi lehet vele? Bármit mondtam, csak olaj a tűzre, egyre jobban belelovalta magát és csak sírt, ölelt át és kiabált hogy ne hagyj itt!! Fú de leblokkoltam, hát erre nem voltam felkészülve az én kis "minden forgatókönyv szerint" lánykámtól, aki eddig nem nagyon szoktatott hozzá az ilyen meglepetésekhez...

Na, Kata mondja hogy menjek, majd ő!...

Na, kimentem, és csak hallom, hallom hogy fülsiketítő és teljesen artikulátlan hangon ordít hogy aaanyaaaa!!! anyaaaa!!! Fú ezt nem bírtam, csak álltam ott az előtérben és tudtam, én most így nem tudom itt hagyni! Pedig hányszor láttam, ahogy szülők így válnak el a gyereküktől itt a bölcsiben, hirtelen nem is értettem, hogy tudták ezt megtenni... Én csak álltam ott Gabikával, és hallgattam, hallgattam, hogy hogy sír, vigasztalhatatlanul és ugyanolyan intenzíven! Fúú most mit csináljak. Egy anyukával üzentem be, hogy a szopit-cumit adják már oda neki, de az sem segített!

Na akkor 15 perc után elkezdtem kifele venni a lépteimet, mivel állítólag ilyenkor nem szabad visszamenni. Az a pár lépés kifele nehezebb volt, mintha egy meredek hegyoldalt másztam volna egy telerakott hátizsákkal. Össze voltam törve, és nem tudtam, mit tehetnék. Végül becsöngettem a csoportszobába a kaputelefonon, és annyit mondtam, hogy ha nem csendesedik el akkor inkább szóljanak és visszajövök. 

Innentől egy olyan alakzatot jártam be a kilencedik kerület utcáin, amit utólag nem tudnék felidézni, csak mentem mentem, toltam Gabikát, a másik kezemben a telefon, és zokogva beszéltem 1 egész órát Sidivel, Anyával és Editkével. Hogy ki mit mond, mit csináljak! És szidtam magam borzasztóan, hogy hogy lehettem ilyen amatőr béna anya tegnap ennél a jelenetnél! Hogy azt hitte a kis drágám, hogy én most olyan szomorú vagyok hogy el is megyek világgá. És mint utóbb kiderült, legalább ugyanekkora jelentősége volt annak is, hogy bántotta őt, hogy engem megbántott.

10 órakor nem bírtam tovább, elmentem leselkedni, hogy az udvaron vajon hogy viselkedik.

Nem jöttek ki.

Én ott álltam, vártam, majd egyszer csak csörög a telefonom, és szól Kata, hogy menjek, mert azóta sem csendesedett.

Másfél órája.

Na ne félj, befele már úgy mentem, mintha inkább lejtett volna az a hegyoldal! Csak úgy gurultam be a babakocsival! Megláttam, már ott várt Anikóval. Meglátott, odarohant, felvettem, kis fogpiszka lábai körémfonódtak és mondtam neki, hogy ha van kedve akkor inkább menjünk most haza, mert nem akarom őt szomorúan itt hagyni.

Öltözködés közben olyan közlékeny volt, annyira kompenzálni akart, kifacsarodott a szívem. Ilyeneket mondott, hogy Nagyon szeretlek Anya! Ne aggódjál! Én majd megvédelek, ne aggódjál! Cicám, mondom én nem aggódom, és tudom, hogy ha butaságokat mondasz vagy csinálsz, akkor is szeretsz, és én ha mérges vagyok rád vagy szomorú vagyok, akkor is ugyanannyira szeretlek, mert te vagy az én pici gyönyörű kis angyalkám!

Kifele ilyeneket mondott, hogy min a két gyerkincád nagyon szeret! Mindenki hazamegy együtt! ...

Na, ott akkor lemondtam minden programot, és csak vele próbáltam foglalkozni, és folyamatosan biztosítani aról, hogy itt bizony olyan biztonságban és szeretetben van, ahogy azt eddig is tudta és gondolta.

Másnap bölcsis fotózás volt, ez jó apropó volt arra, hogy ott maradjak vele még 10-ig.

De nem tágított ám mellőlem, és egyfolytáan azt mondta, hogy ne hagyj itt! Többször elsírta magát.

Nem is írom le a fokozatokat, lényeg, hogy minden egyes nappal kevesebb volt a könnycsepp és rövidebb a "ne hagyj itt" része, majd szépen lassan újra úgy mentem el, hogy ő cuppantott egyet az arcomra, és boldogan ment játszani. Azt hiszem 6 nap volt összesen.

Hát, ez volt a mi kis "megkésett beszoktatásunk" így két hónap bölcsi után...

Azóta azért jópárszor mondta már odafele menet hogy ne hagyjam ott, de aztán igazából sosincs gond.

Ami viszont ez a bizonyos December 3.-i nap óta gyökeresen megváltozott: 

nem viccelődik semmilyen érzelmi dologgal, ha azt mondom neki hogy nagyon szeretlek, mindig rögtön mondja, hogy én is, és kínosan ügyel, nehogy megbántson. Ezek az esetek mind olyanok, hogy le kéne írni őket külön-külön, és olyan nagy hatással vannak rám, hogy legszívesebben úgy szorítanám magamhoz, hogy szinte belém bújjon! 

Pl.: Ebédnél táncolt az idegeimen a nem evésével. ötödik kaját raktam elé és csak húzódzkodik, neeem, nem kérem, jóllaktam... Na a végén olyan ideges lettem, hogy mondtam neki, hogy egy szót sem szeretnék most már hallani, semmilyen nyávogást, és akkor ne egyél semmit, nem érdekel! Azzal kivettem az etetőszékből és elkezdtem idegből takarítani vagy nem tudom, mindenesetre nem foglalkoztam vele. Na akkor elkezdett valami papírcsőbe kanalakat dugdosni és hozta nekem hogy ezt a csokor virágot nekem hozta. És hogy még mindig szomorú vagyok, hogy nem evett? És ezt még 2x kérdezte meg estig! Hogy szomorú vagyok-e még, hogy nem evett...

Aztán meg valamelyik nap szeretet kitörésem volt és elkaptam a grabancát, odarántottam az ölembe és nagy olaszos stílusban szeretgettem, skandáltam neki hogy hogy imádom:o) Na ő tol el, feszít cefetül. Mint mindig mondjuk. Nem bírja az ölelést, nem szereti. Csecsemő kora óta. Tán még a blogomba is írtam, hogy már 2-3 hónapos korában is tolt el, kiegyenesített karral tolt magától el folyamatosan.

Na szóval akkor mondom hogy na mi van már hagy öleljelek már meg! Mondja hogy engedj, engedj el!Mondom miért!!? ő:  azért, mert nem tetszik nekem ez az ölelés! Én kissé sértődötten, de inkább viccesen sértődve leraktam, mondom na jól van akkor! :o((( És akkor azonnal jött vissza az ölembe hogy "naaa, ne legyél szomorú! Tetszik nekem ez az ölelés!!! Ezen eldobtuk az agyunkat Sidivel. Mikor tudom, hogy nem csípi az ölelést....

Na szóval a pici lány iszonyú érzelmi intelligenciával rendelkezik, és kínosan ügyel rá, hogy nehogy valakit megbántson. Utólag azt mondom, hogy bár szegénykémnek nem volt könnyű a lecke, de ahogy Editke mondta, legalább azt is meglátta, hogy a mondatokat nem lehet csak úgy következmények nélkül mondani. Ennyi értelme talán volt ennek az egésznek....

Ülünk a padon, jönnek mennek a hangyák. Egyszer csak Pöttöm megszólal: Ott mászik egy angyal:o) Hangya vagy angyal, nem mindegy?:o)

Megtanultuk a neveket, kinek mi a rendes becsületes neve. Mondtam neki hogy Pipit Tóth Enikőnek hívják. Pár nap múlva kérdezem, hogy na, hogy hívják Pipit? Válasz: Tóth Teknős. Hát nem több értelme van mint a Tóth Enikőnek?...:o)

Mikor hazajött Ceglédről, mindig mondta hogy kér hódítót. Mi a franc az a hódító? Nah, megfejtettem, amint vettem magamnak egy üdítőt, rámutatott, hogy én is kérek hódítót! Na szóval ez az:o)

Imádom, ahogy a Lilát úgy mondja, hogy hila. Á de ez így leírva nem tükrözi a valóságot, mert teljesen fura, nem magyar kiejtése van ennek a szájából:o)

Tegnap csináltam Gabikának olyan medúza-kezet, hogy úgy hullámoztattam az arca felé az ujjaimat. Kendrának megtetszett, mondja hogy neki is csináljam. És akkor mondtam neki, hogy jön a medúzaaa, és valahogy ez úgy maradt meg benne hogy dúza, és azóta mindig kéri, hogy jöjjön a dúza, imádom ahogy mondja:o)))

buszket = viszket

bukmészer = botmixer

*************

2 év 3 hónaposan:

K: -Anya! Nekem jövőre akkora hasam lesz, mint neked volt, és majd abba is ott lesz Gabika baba.

Én: - Igen Cicám, ha nagy leszel, neked is lesz majd baba a pocakodban, de az nem Gabika lesz, hanem egy másik aranyos kisbaba, a te saját kisbabád.

K: - Anya! Én azt majd a karomban fogom vinni az utcán, és azt majd te lefényképezed?

***************

K: -Anya! Nekem jövőre akkora hasam lesz, mint neked volt, és majd abba is ott lesz Gabika baba.

Én: - Igen Cicám, ha nagy leszel, neked is lesz majd baba a pocakodban, de az nem Gabika lesz, hanem egy másik aranyos kisbaba, a te saját kisbabád.

K: - Anya! Én azt majd a karomban fogom vinni az utcán, és azt majd te lefényképezed?

***********************************************************

Kendra hintáztatja kitartóan Gabikát, énekel neki, szórakoztatja, de lassan Gabika megunja és elkezd sírni. Erre Kendra:

Gabika! Direkt azért hintáztatlak, hogy ne sírjál! :o)

***********************************************************

2013. 10. 21. este, pizsamában:

minden előzmény nélkül:

K: - Anya, te ne aggódjál, majd én mindentől megvédelek! Ne féljél te semmitől! Ne aggódjál, anya, ne féljél (és még ezt a ne aggódjált mondta egy csomó ideig...).

***********************************************************

Apával:

Apa: Eljössz velem pisilni? 

K. hisztis hangulatban! Neeem! Csak anyával!!

Apa: De miért, engem nem szeretsz?

K: Nem!

Apa szomorúan elment, én meg mondtam Kendrának, hogy most nagyon megbántottad ám apát, és nagyon szomorú miatta! 

Csend.

10 perc múlva jön issza apa, Kendra a játékából ránéz, és megkérdezi:

Apa, te még mindig szomorú vagy?

Egyemmeg, hát csak foglalkoztatta őt, hogy megbántotta apját!:O)

Gabikával elindult valami közöttünk...

Az egész nagyjából egybe esik azzal, hogy 4-5 napja nem sír annyit! Ez így most teljesen elviselhető, sőt! ma délelőtt szinte álomszerű volt, legalább 1 órát feküdt a kanapén úgy, hogy vidáman nézelődött körbe körbe, gagyarászva.

De tényleg, most már szerintem a hasfájós időszak elmúlt, mert már amikor sír, akkor sem azért, mert fáj a hasa, hanem csak vagy ki akar jönni egy büfi, vagy csak simán arra vágyik hogy kézben legyen.

Nagyon boldog vagyok ettől, és hirtelen elkezdtek élvezhetőek lenni a mindennapok, bátrabban merünk lépni, programot szervezni, mert kevésbé esélyes, hogy végigordítja az utat. Persze néha még belefutunk egy olyanba, hogy hazafele végig ordít, vagy a Rossmannba végig sír, amíg vásárolok, de már mégsem olyan általános.

És nem csak hogy elmúlt az a sírós korszak, hanem elkezdődött az egyfolytában mosolygós:o) Bármikor ránéz az ember mosolyogva, akkor egyből ő is vigyorog! :o) Imádja a mosolygó embereket, és iszonyú cukin viszonozva, néha egy elcsukló, visító hangot is hozzárikkantva:o) 

Meg ezek a gőgicsélések, áhh, ezektől teljesen elolvadok! Grr, meg eőő, meg mindenféle babanyelven mondott, ismeretlen hangok, amiket mi sosem tudnánk kiejteni! És ahogy kiad egy hangot, a két válla arra a másodpercre kicsit megemelkedik előre... Közen keze lába mozog... Kezeit ökölbe szorítva maga elé emeli, mint valami önvédelmi gyakorlat, és úgy kalimpál, vagy éppen megmerevedik egy egy boxoló-pózban:o)

Combjai olyan hurkások, Kendrának sosem voltak ilyen hurkái, de olyan jó őket puszilgatni, mint a kelt tészta! Olyan kis remegős, hájas:o) 

Mikor megyünk az utcán és fúj a szél, akkor vesz egy nagyon nagy levegőt és bepirosodik egy pillanatra a szeme körül...:o)

A fürdést azt bármeddig bírná, totál felvillanyozott arccal rúgkapál, csapkod, kiskádba már be se fér, illetve abból kilögyböli az összes vizet:o) Imádnivaló!

Tegnap voltam a Szigeten, és bár nagyon jól éreztem magam, mindig bennem volt az a gondolat, hogy milyen jó lesz hazajönni és kivenni a kiságyból, olyankor mindig hátramegy hídba, olyan homorú lesz a háta mint a kismacskának mikor hátranyújtózik, és a két kis lába meg teljesen behúzva.... Jaaj ezek a csecsemő pózok... mennyire hamar elmúlnak! Megint elkezdtem azt érezni, mint Kendránál, hogy jaaj Istenem, minden elmúlik és sosem tér vissza! Eddig inkább hajtottam volna az időt, az első két hónap - ha illik, ha nem illik ilyet írni: nekem nem volt élvezet, sőt... 

De most megint sajnálok minden édes pillanatot ami elmúlik és nem tér vissza...

Ördög Nóra blogját olvasom, iszonyúan tetszik! El vagyok ájulva.

Ő erről ír egyik bejegyzésében, és totál szívemből szólt:

----------------------------------------------------------------------------------------------------

"100-szor hallgattam végig, hogy jól szívjam magamba ezeket az első heteket, hónapokat, mert egyszer csak arra eszmélek, hogy már iskolába megy a gyerek. Furcsa ez, mert nekem érzetre még mindig ugyanolyan kisbaba, mint amikor megszületett. De az idő múlásával azért mégis szembesülök, amikor például már nem bírom többé bepatentolni a kedvenc pöttyös-balerinás body-ját a lába között. (Szívem szakad! És hány ruha van, ami egyszer volt csak rajta. Vagy egyszer sem...)

A kis brit trónörökös érkezése kellemes, nosztalgikus hangulatba kerített múlt hétfőn. Muszáj volt nekem is előkotorni Palkó gépéről a szülésemkor készült fotókat. Potyogtak a könnyeim, ahogy visszaidéztem az első napjainkat a mi kishercegnőnkkel. De ugyanakkor megszeppenve tapasztaltam azt is, hogy bár tényszerűen mindenre pontosan emlékszem, az érzetek azért némileg halványultak. Vajon ez minden mással is így lesz? Meddig fogom tudni visszaidézni az első hetek elvarázsolt lelkiállapotát, azt az aggodalommal vegyített sűrű boldogságot, amivel nekiindultunk a közös életünknek? Meddig él majd bennem élénken az első sikeres szoptatás katarzisa, ami azért lehetett olyan, amilyen, mert megelőzte az anyatejért folytatott elszánt küzdelem? Mikor kezd el kopni az a büszkeség, amit egyik reggel fél 6-kor éreztem, miközben kiemeltem a kiságyból és szétpuszilgattam az én kislányomat, mert először életében „egész éjszaka” hagyott aludni? Hogyan tudom majd visszatekerni 10-20 év múlva is azt a pillanatot, amikor először egyértelműen láttam Mici tekintetében, hogy megismer? És azt a mosolyt, amit egy tized másodperccel később hozzátoldott ehhez a felismeréséhez?

Hogyan tudom tartósítani az érzést, hogy életemben először tényleg pótolhatatlan vagyok?

Hogyan...? 

Talán még van egy kis időm kitalálni. :-)"

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem tudom sírás nélkül elolvasni ezt a részt... Egyforma idősek a gyerekeink, és ezért nagyon érdekes elolvasni, hogy mindig ugyanabban a cipőben jár és azokat érzi.

Persze azért - szerénytelenség nélkül - az azért érezhető, hogy nekem már a második. Szerencsére a para része már megtizedelődött. A számolgatás, mennyit kell enni, mérleg, mennyit kakil, stb. Mert úgyis úgy vannak jól, ahogy vannak:o) De nagyon szép az az aggódás, ami egy első gyereket végig kísér. Amikor benne van az ember, akkor nem tűnik olyan kellemesnek, de utólag annak is olyan különleges hangulata van, és ezt Nóra visszaidézi nekem, és szeretek ezekre az aggodalmaskodásokra visszagondolni. Amikor az ember issza a Suttogó minden betűjét, és naponta üt be a Google-ba olyan kifejezéseket, hogy "mennyit eszik egy egyhónapos baba", meg "piros pöttyök az arcon", meg "köldökcsonk kezelése", stb....

Nóra csak úgy hívja ezt hogy "Mici egyetem". Ezt minden anya kijárja. Van aki alaposabb, van aki lazább, mint egy suliban, de hatalmas a tananyag, az biztos... És nincs egy olyan "nagykönyv", amibe minden tökéletesen le van írva, mert minden gyerek más, és ez is legalább olyan nehéz feladat, hogy eldöntse az ember, hogy kinek hisz, mennyit hisz, mennyit tart be, mennyire hallgasson az ösztöneire.

Nálam most minden sokkal ösztönösebb, mint elsőre. És ez azt hiszem, mindenkivel így történik. Van az a mondás, hogy az első gyereknél még sterilizáljuk a cumit, másodiknál csak leöblítjük, harmadikat már a kutya hozza vissza. Kis túlzással, de tényleg így van. Ettől függetlenül nem jár rosszabbul az a harmadik gyerek...:o)

Nálam az egyik legnagyobb változás, hogy nem használok légzésfigyelőt. Beszereltük, de nem szeretem, nem használom. Felelőtlenség? Nem tudom. Lehet. De valahogy legbelül úgy érzem hogy nincs szükség rá. Persze azért nagy adag kényelmesség is van ebben, mert valahányszor kivettem Kendrát éjszaka fél kómában szoptatni, mindig elfelejtettem kikapcsolni a légzésfigyelőt, és az gondosan kiszámítva pontosan akkor kezdett fülsiketítően riasztani, mikor rácuppant Kendra a cicimre. Na akkor felugrani, kikapcsolni, Kendra részéről sírás, én részemről 200-as pulzus szám és iszonyú szívverés. Persze visszaaludni sem tudtam utána. És ez 100-ból 80x így történt...

Egy szó, mint száz: Újra felfedeztem az újszülöttkor örömeit, hogy mennyire szívmelengető, ahogy csuklik le a feje ha nem tartja az ember, hogy mennyire benne van a szopóreflex, ez az életben maradást segítő ösztön, meg a szoptatás élménye, ahogy akad fel a szeme és szinte rá van írva az arcára az extázis, ahogy szopizik. Illetve tulajdonképpen MINDEN rá van írva az arcára, amit érez, amit átél, nincsen semmi tudatosság, semmi megjátszás, semmi színészkedés, semmi érdek. Csak az ösztönök. És ennek a kornak azt hiszem ez a sava-borsa, ez a legnagyobb szépsége. Ez az ÁRTATLANSÁG.

És végre kiélvezem ezt is istenigazából!

Hála annak a törvényszerűségnek, hogy "semmi sem tart örökké". Így a rossz szériánknak is remélem vége, és cserébe elfogadom, hogy sajnos a jó korszakok is véget érnek, megváltoznak. Még szerencse, hogy nem rosszabbak lesznek, csak változnak. Így talán már nem kettyenek el azon sem, ha vasalás közben ráébredek egy-egy bodynál, hogy ezt már el lehet rakni végleg....:o) 

Olvasgattam a Kendráról szóló bejegyzéseket, hogy lássam, mi vár ránk mostanában.

Az éjszakákban nagyjából egyformák, és Kendra 3 hónapos korában már végigaludta az éjszakát, szerintem Gabika sincs messze tőle. Már kétszer végig is aludta. De egyébként ha nem alussza végig, akkor is abszolút lehet rá építeni, mindig nyugodtan, sírás nélkül alszik hajnalig, és 3-4-5 körül kel fel szopizni. De akkor sem sírva, hanem arra ébredek, hogy cuppog, nyalja az öklét, és rá van feszülve az ágyrácsra teljesen, totál bekúszik a sarokba:o) Ki tudja, meddig csinálja ezt, mire meghallom...:o)

Kendra soha nem vándorolt az ágyban. Szinte 6 hónapig csak egy helyben feküdt. Gabikától félni kell, hogy leesik a kanapéról is. 

Attól a mondattól kikészültem a Kendra blogban, hogy "Kendra soha nem sír, kb 3 naponta 20 percet". Istenem, milyen szerencsések voltunk. Hát ez most nem így van...  Pont fordítva. Annyit van csendben...

Gabika jó sokat sír, gyakorlatilag ha ébren van, akkor átlag 10-15 percet tud meglenni sírás nélkül. Nagy ritkán kicsit többet. Néha van olyan nap, amikor totál kiborulok. Ilyen volt a tegnapi pl. S. is tanuja volt és ő sem tűrte jobban, pedig azért neki kötélből vannak az idegei.

Nagyon aranyos feje van Gabikának. Ahogy ül ebben a pihenőszékben, kis tokája kigyűrődik az álla alá, és ha ránéz az ember mosolyogva, akkor visszamosolyog olyan kedvesen... Ő is úgy kezdte a mosolygást, mint Kendra, olyan kacsintósan, oldlra húzva a száját:o) Ennél cukibbat....

Ezt még 1 hónapos korában fotóztam:o)

Azóta a vigyorgás már "megszokott" dologgá vált, bár a kifejtett hatását nem lehet megszokni, annyira szívet melengető... És az a néma teli szájjal nevetés... Emlékszem, az Kendránál is úgy tetszett... Mert jó dolog az is, mikor már hanggal nevet, ne ez is olyan érdekes, mikor némán de teli szájjal röhög:o)) És mikor kiad egy kis pici hangot, akkor arra a pillanatra mindig előreemelkedik a két kis válla:o) Még az egész testét kell használnia hozzá, hogy kiadjon  egy hangot... annyira édes!

A szoptatás nem úgy megy, mint Kendránál, nála nagyon bevált a 3óránkénti szoptatás. Már szinte óramű pontosságga, 3 óránként kezdett sírni hogy éhes. Ez nagyon megmaradt, mert sokszor mondjuk ha 3-kor kellett szopizni, akkor már 2:58-kor néztük S.-vel, hogy na mindjárt elkezd sírni. És elkezdett.

Gabikánál kaotikus a helyzet, egyrészt nagyon kevés ideig szopizik, és úgy elalszik rajta, hogy hiába ébresztgetem, kettőt beleszív és alszik tovább. Na nem úgy, mint mikor abbahagyom. Akkor bezzeg egyből felébred, pár perc után. Úgyhogy végülis azt mondhatom, hogy igény szerint szoptatok.

2 hónaposan kerek 6 kiló volt. 60 centi. Azt mondták, hogy ezek egy 4-5 hónapos gyerek méretei. Én megmondtam, még terhesen, hogy érzem, hogy pufók, vasgyúró kisfiunk lesz. Nem olyan kis kampólábú kis szöcske, mint Pöttöm volt:o)))

Volt egy idő, 5-6 hetes korában, amikor adtam neki pótlásnak tápit. Néha úgy éreztem, hogy éhes maradt.

De azóta nem adok neki. Egyszer vagy kétszer adtam 3 hét alatt. Most valahogy elég a tej. Meg nem akarom én, hogy olyan nehéz legyen, ha már ennyit kell kézben tartani...:o)

Olyan kis kemény húsa van, nagy pufók combok, imádom puszilgatni a kis tokáját, olyankor kitátja a száját azonnal:o)) Mindig cicit sejt, bármi a szája közelébe kerül...:o))

Vasárnap Gabika egyszerűen velőtrázóan sírt, és persze pont akkor, amikor rántott cukkínit csináltam, ami jó pepecselős és ottállós, szóval S. volt addig vele, de semmi nem használt. Közben Kendra is ledobta a láncot, már fáradt volt, közeledett a déli alvás, de nem tudtam elképzelni, hogy fog ágyba kerülni, minden olyan kaotikus volt, szerte széjjel minden, még ebédelni kéne, még megpisiltetni, pelenkázni, Gabikának kéne egy tápit csinálni mert nincs időm megszoptatni de már kikészül teljesen, szóval az lett belőle hogy mind a két gyerek sírt, sírt, aztán Kendra adta fel először: Elaludt félig állva a kanapénál. Akkor gyorsan csináltam egy tápit, Gabika megitta és üvöltött tovább, úgyhogy pont addig szenvedtünk vele, amíg kihűlt a kaja és ugye az hidegen már...

És mire megettük a kaját és Gabika kezdett elaludni, Kendra kiáltott hogy kell pisilni, jó akkor bili, kakilás, álom kimegy a szeméből, és folytathatjuk a napot - ez a csendes pihenő nem jött össze...

De Kendra olyan nyűgös volt, mindenért elkezdett sírni, hogy végül 2 óra múlva beraktuk az ágyba, és hagytuk ott nyávogni, sírni, legalább félórát, háromnegyed órát. Aztán megesett a szívem rajta és kivettem.

Ez így leírva még tűnhet átlagosnak is, de egyszerűen minden annyira rosszá változik, hogyha ordít közben egy gyerek. Nagyon nehéz elviselni azt a vörös fejjel üvöltő hangot... Mikor kicsit csend lett, mondtam S.-nek, hogy ha most nem szoptatnék, úgy belekortyolnék egy üveg pálinkába, mint a huzat. Mondta, hogy ő is, ha nem lenne antialkoholista.

Mióta kikapta ezt a napot, már nem néz rám olyan fejcsóválva, mikor valakinek panaszkodom a kétgyerekes élet viszontagságairól....

Még a balatoni nyaralását is lemondta, mondván, hogy mi van, ha kikapok egyedül egy ilyen napot....

Ezt egyedül tényleg ... finoman fogalmazva, khmm, kihívás....

Az az egy szerencséje van Gabikának, hogy mindig mikor produkál egy ilyen napot, másnap valahogy olyan gördülékenyen mennek a dolgok és egész egyszerűnek tűnik a dolog. Olyankor töltődöm... :o)

Minden hétfőn, mikor a Dr. Csont megy a TV-ben, akkor S.-vel csak egymásra nézünk, és egyből mondjuk, hány hetes a picuri. Mert a Dr. Csont alatt vált egyértelművé, hogy rendszeres fájásaim vannak. Ültünk hárman: Margit, S.meg én, és minden fájásnál felírta Margit, hogy hány óra. Elég rendszeresek voltak már. 

Hamarabb kezdődött, előtte, mikor itt voltak Zsófiék + Vaziék. Már akkor is jöttek, de nem rendszeresen. De azért úgy benne volt a pakliban, hogy akkor ha elmentek, akkor itt lesz még valami...

Joli azt mondta, hogy üljek a zuhany alá, és ha elmúlnak tőle a fájások, akkor csak jósló fájások voltak.

Ezt tettem

Sidi zuhanyozta a hátamat, és láss csodát, egy darab fájásom sem volt. 15-20 percig ültem ott.

Kijöttem, semmi.

Na jó, akkor viszont lassan el kéne menni aludni, hogy ha mégis lesz valami, akkor pihent legyek.

Na jó, még nézzük egy kicsit a Showder klubot.

Hoppá, jött egy fájás.

Vége a Showdernek, Margit pont rámnézett és akkor: Pukk!

Megrándultam. Hoppá hoppá. Itt valami történt. Olyan érdekes érzés, mintha egy kifeszített gumi pattant volna el bennem... A magzatburok reped meg, és szépen elkezdett folyni a magzatvíz. Na, Tóth Marcsi, nem az ágyba megyünk, hanem a kórházba!

Ekkor hirtelen belém hasított a félelem....

9 hónapig nem féltem ettől a második szüléstől, és most... mintha minden félelem most tört volna felszínre, elkezdtem remegni, mint a nyárfalevél, és mondogattam Mergitéknek, hogy nagyon félek!! Szegények, úgy sajnáltak! Láttam h Margit mindent megadott volna, hogy elkísérjen a kórházba, de Kendrával is kellett maradni valakinek. Féltő szemekkel engedett útnak, mikor megöleltem búcsúzóul, érezte, hogy mennyire remegek.

Látszik is a képemen, hogy be voltam tojva:o)

Éjfél előtt indultunk be a kórházba. Joli már ott volt. Egy kedves idős ügyeletes orvos nyitott ajtót, látom, hogy a jobb gatyaszára egy merő víz. 2 percen belül megértettem, miért, és adtam neki a másik gatyaszárára is egy jó adag magzatvizet... Ő nézte meg, hogy mi a helyzet odabent, és azzal a lendülettel olyan szinten ömlött rá a magzatvíz, mintha egy nagy vödört lendített volna meg odabentről valaki...:o)

Nagyon nem jött zavarba ettől, gondolom, pár szettet elhasznál egy éjszaka alatt szegény.o)

Két ujjnyit mond.

Én ezzel elégedett vagyok, hisz Kendrával kb 8 itt töltött óra után lett 2ujjnyi.

Na akkor rámtették a ctg-t. Ültem ott egyedül egy széken, üres volt a vajúdó, és úgy éreztem, az egész szint üres. Talán egy császáros szülés volt aznap este.

Nagy nyugalomban néztem a görbét: csodálatosan szabályosak és rendszeresek, és láthatóan erősödnek. Már kezd egy picikét emlékeztetni arra a bizonyos fájdalomra, amit annyira próbáltam elfelejteni két évig...

Joli jött, megnézte, nem is gondolkodott sokáig, vitt is a szülőszobába. Akkor azért már meg-meg kellett állnom, és belecsimpaszkodni a fal menti korlátba 30 másodpercre...

A szülőszobában várt engem egy nagy kád víz. Szépen belemerültem, iszonyú jól ki volt találva a méret is, a forma is, nagyon kényelmes volt. Jöttek a fájások, de mintha kevésbé fájtak volna. Kérdeztem is Jolitól, hogy attól, hogy kevésbé fáj, nem lassítja le a folyamatot ez a vízben vajúdás? Mondta hogy ebben a stádiumban már nem tudok lelassulni, mert már megállíthatatlanul beindult a folyamat, nem lehet megfékezni. Ez megnyugtató volt, s egyben ijesztő is. Marcsi, Marcsi, hát nemrég voltál te ugyanitt, ugyanígy kétségbeesve, kellett ez neked?! Dehát ahogy a mondás mondja: tekerd, ha megvetted!:o)

Szépen, higgadtan tűrtem a fájásokat, nem mondom, hogy nem haraptam a szám szélét, de én úgy gondolom most is, hogy nem fájt úgy a vajúdás, mint múltkor. Isten tudja, hogy tényleg ilyenkor már "ki van taposva az út", vagy még nem is záródott annyira össze a méhszájam, vagy a medencém maradt szélesebb még azóta, de nem volt olyan szörnyű, egyszer sem kellett ordítanom, múltkor pedig egyszer sem bírtam nem ordítani. Közben mindig rámtettek egy ilyen kis kézi, mobil szívhang-hallgatót, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e odabent. Rendben volt. Éreztem, hogy minden szinten rendben mennek a dolgok. 

Most Raft is ott ült sokat, bár sokszor csak egy félreeső helyen bambult maga elé, - persze nem is kellett akkor semmit sem csinálnia, itt csak nekem volt dolgom. Szegény Joli is hulla volt, láttam, hogy 2x, 3x is bealudt két fájás között a kád szélén. S. kitartóan ült, hol a fejemet támasztotta, hol a kezemet fogta, hol a vizet itatta velem. Az nagyon jól esett.

Bátorított, hogy nyissam jól szét a "kaput" a babának, más szóval a lábaimat jó szélesre tárjam ki, mert úgy nem akadályozom a tágulást. Na ez az, amiről múltkor hallani sem akartam. Ez nem ment akkor. Képtelen voltam szétnyitni, mert akkor megőrültem a fájdalomtól. Most - nagy akaraterővel - de sikerült mindig emlékeztetnem magamat, hogy ha önkéntelenül feszítgetés közben csukódtak össze a combjaim, akkor mindig nyitottam szét rögtön. Esküszöm, ez nagyon sokat jelentett. Józan paraszt ésszel is: Hogy a francba tágulnék, ha közben erővel zárom össze a lábaimat. 

Raft kb 45 percenként nézte, hogy mennyire vagyok kitágulva. Ezt jó jelnek vettem, ezek szerint most nem érünk rá órákig:o) Sejtésem szerint olyan 2, fél3 körül már mondta, hogy ha úgy érzem, hogy tolófájásom van, akkor toljak. Ezek szerint nem kell attól félni, hogy tolok és nem fér ki még a baba.

Azt hiszem, egy ilyen tolás volt a vízben, és utána kész, vége, elmúltak a fájásaim. Vártuk, vártuk, Joli elaludt, én is majdnem, de semmi. Mondom mi történt? Valószínűleg megrémültem, hogy már tolni kell, és lecsapódott a biztosíték. Mennyire lelki alapon megy minden öcsém. Tényleg így van. Fejben dől el minden. Mert eddig olyan szép szabályosan ment minden, de itt tudat alatt visszavonulót fújtam.

Mondták, hogy jöjjek ki az ágyra, hátha itt újra indul.

Hát, az ágyig alig bírtam eljutni, annyira éreztem, hogy jön lefele a baba. Fú tolófájás közben lefeküdni egy ágyra... hát azt nem kívánom senkinek... De azért sikerült. Innentől kezdve ugyanaz ismétlődött kismilliószor: jött a fájás, nyomtam, nyomtam, kicsit kijött a hajas fejbőr, aztán a fájás végén visszahúzódott. Idegölő volt. Itt kezdett úrrá lenni rajtam a kétségbeesés. De amúgy éreztem is, hogy valahogy nem merem annyira tiszta erőből nyomni. Nem tudom miért. Féltem. De azért előbb utóbb eljutottam addig a pontig, amikor már semmi nem számított. 

S. ügyesen húzta a nyakamat, lábamat, jól sikerült most együttműködnünk, hiába, gyakorlat teszi a mestert:o)

Emlékszem, a kb.15. ilyen tolás után kétségbeesetten kérdeztem Rafttól, hogy hányszor kell még ezt megcsinálni??? És ő kicsit indulatosan, de bátorítóan azt mondta: Csak egyszer, de abba adjak bele mindent! Na mondom oké!

És nyomtam. Most nem volt elcsendesülés, nem volt csilingelő hang, nem volt más dimenzióba kerülés, totál ott voltam a szobában az ágyon, testben, lélekben, agyban. Sajnos így azt is kristálytisztán éreztem, ahogy szétreccsen a gátam. Éreztem a szakadás pillanatát. S. pedig látta is....

Na és akkor végre bekövetkezett az a pont, amikor tudtam, hogy innen már gyerekjáték! A feje már kint volt:o) Fura, hogy ilyenkor mg néma csendben van a bébi:o) Jaaj annyira jó volt, mikor mondták, hogy kint van a feje! Előtte már párszor azt hittem, hogy jön ki, és vártam mindig a mondatot, ahogy mondják, de nem, nem. De most végre bekövetkezett! A forgatókönyv ugyanaz volt mint múltkor, pihenés, rákészülés, egy utolsó nyomás, és kicsusszant a kis drága! Már landolt is a mellkasomon! Joliék gondosan betakargatták rajtam, Ez az érzés leírhatatlan! Az a meleg, csúszós, nyálkás test, ami belőlem jött ki, kettőnkből lett, és most itt van, itt ordít, fülsiketítő hangon:o)) Csak nevettem, nevettem, örültem, boldog voltam!!! Hát ez tiszta Kendra!!! :o) Vicces volt, hogy megint tökugyanolyan babánk van:o) Annyira olyannak tűnt:o) főleg a haja:o)))

A születés ideje: 2013. 05. 28. 3:37. Hossza 57 cm - akárcsak Pöttömé, és 4220 gramm.

Még ezekben a percekben Sidi felvette a sírást, és elküldte anyukájának hangüzenetben:o) Na beszéltek is utána, és én még bele is kiabáltam a telefonba, hogy jól vagyok, és akár még egy hegyet is arrébb tudnék hordani. Tényleg úgy éreztem!

Fel is ültem, sőt! felálltam, és szépen gyalogszerrel átsétáltam a műtőbe, hogy összevarrják, amit kell. Azért ez 2011-ben elég szürreálisnak tűnt volna... Akkor úgymaradtam, mint egy húsdarab. Tolókocsival vittek a szobába. Most? hetykén sétáltam oda és vissza is. 

Megengedték, hogy ottmaradjunk reggelig a szülőszobában, így összebújtunk hárman, középen Gabika, és megkezdődött az első szoptatás! Hohóó, mintha mindig is ezt gyakoroltuk volna. Megy ez neki nagyon! Sidi elaludt rögtön, bennem még dolgozott az adrenalin, és reggel 7-ig nem bírtam elaludni. Akkor viszont jóízűen aludtam volna, de sajnos jöttek ébreszteni, hogy menjek elfoglalni az ágyamat a gyerekágy osztályon. Hát jó. 

S. közben hazament pihenni, és én azzal a tudattal aludtam el, hogy innentől a család létszáma 4, és mindkettőnk ölébe jut egy gyermek a családi fotókon. A kocsi hátsó ülésén két gyerekülésben fog szunyálni 1-1 gyerek az utazásainkon, és az állatkertbe, vonatra is "családi" jegyet vehetünk, kétgyerekeset:o)

Köszönöm az égieknek, hogy ismét egészséges gyermeknek adhattam életet, ez mindennél többet ér.

Eszembe jutott többször, amit volt kollegám írt a blogjába kisfia születéséről:

"Behúzódtam a fürdőbe, ahol sötét volt, mégis csak most született, sok lehet az a fényáradat neki. Fülébe súgtam a mondatot, amivel már készültem egy ideje. Ezt a Vidd hírét az Igazaknak című könyvben olvastam. A könyvben bemutatott ausztrál törzs, minden újszülöttet és távozót eképp köszönt és búcsúztat: "Szeretünk és segítünk utadon."

Gabikám, drága kisfiam, Isten hozott, szeretünk, és segítünk utadon, akárcsak testvérkédet:o)

Mennyi lehet még hátra?

Tegnap voltunk Cegléden, mentünk a Pöttömért. 5 napja hagytuk ott, jó sok! 1 nappal előtte már majdnem elindultunk érte, annyira hiányzott! Na, ahogy útra keltünk, hoppá, egy nagy összehúzódás. Sidi mondja, hogy visszaforduljunk,? Mondom nem, nem, biztos semmi. Na aztán ez ment egész úton, rendszertelenül, de folyamatosan jöttek ezek az összehúzódások, Sidi még a ceglédi körforgalomnál is megkérdezte, hogy na, visszaforduljak?:o) Mondom mostmár ha megszülök, sem bírom ki, hogy ne lássam a Pöttöm Pannát!

Odaértünk, lassan, nagyon lassan nyílt a kapu az autó előtt. Gyanús volt, mert Editke mindig hipp-hopp kinyitja. Egyszer csak látjuk, hogy a Pöttöm nyitja a kaput! Na én akkor kipattantam a kocsiból mint egy pehelysúlyú, és rohantam hozzá, ő átkarolta a nyakamat és csak szorította szorította, nem is szólt semmit! Olyan jól esett, olyan boldog voltam, potyogtak is a könnyeim, megszűnt minden külvilág... 

Jaaj az én pici lányom...

És olyan nagy már, nem tudom megszokni! Így 5 nap után nagyon feltűnő! Kis nyurga! Cuki kis bozontos hosszú babahajával, kantáros gatyájában... 

Egész nap folytatódtak ezek az összehúzódások. Talán mikor egy helyben ültünk az asztalnál, akkor nem. Mi már Sidivel felkészültünk mindenre... Hazafele a kocsiban is végig agyban készültem, és lelkileg is próbáltam ráhangolódni a szülésre, bár azért reménykedem mindig, hogy nem este fog elkezdődni, amikor ilyen fáradt vagyok már, hanem reggel, vagy hajnalban, mint múltkor.

De hát ahogy lesz, úgy lesz....

Most, hogy ilyen extrém módon bevizesedtem, 15 kilónál járok. Sztem ebből kb 3 kg a víz.... Keskeny, hegyes hasam van, és nagyon lent. Minden ismeretlen rögtön mondja, hogy fiú lesz - állítólag nagyon tipikus az alakja. Nagyon meg vagyok már most könnyebbülve, hogy látom a végét. Nekem 3 hónappal ezelőtt nagyon elkeserítő volt, hogy már majdnem ugyanekkora volt a hasam, és még milyen messze a vége! Most már boldog vagyok, hogy mindjárt itt a megkönnyebbülés, és belevághatunk az új életünkbe, nem terhesen, 4 tagúra bővülve, új szituációkban találva magunkat. Elrettentő dolgokat olvasok mostanában a kistesó érkezéséről, az első hónapokról, de reménykedem, hogy azért nem lesz olyan nehéz. Biztos azért nem is féltem eddig tőle, mert Kendrával olyan egyszerű volt, nem is nagyon értettem, miért szokott ilyenkor odaköltözni valaki két hétig segíteni, nekünk valahogy annyira egyszerű volt. Jó mondjuk Sidi folyamatosan mellettem volt ugye, azt tegyük hozzá, és nem is akárhogyan vette ki a részét a babázásból. 

Akkor érhet nagy meglepetés, ha nagyon sírós lesz, vagy rossz alvó... Ezek nekünk ugye eddig ismeretlen tényezők... kopp-kopp-kopp, lekopogom...

Nem igazán félek a szüléstől, még mindig azt mondom, hogy a forgalmi vizsga előtt nagyobb traumában voltam... Azért itt már tudom, mire számíthatok, és azt, hogy annál csak és kizárólag jobb lehet. Ebben biztos vagyok. Ha nem is jobb, de remélem, rövidebb. És már tanultam néhány dolgot a múltkoriból, amiket most másképp akarok csinálni. Meg hogy nem lesz bennem talán akkora félelem, mert tudni fogom, hogy múltkor is ez volt és aztán csak sikerült a végén. Bizakodó vagyok - bár tudom, legutóbb is az voltam...

Szombat a kritikus nap, Sidi Ukrajnában, közben meg telihold, lehűlés (17 fok), és részleges napfogyatkozás, bár az valahol máshol. Vaziék meg lakodalomban. Mergit itt lesz, úgyhogy ha beindul valami, akkor valakit ide kell rendelni, amíg Editke meg nem érkezik.

Pöttöm csodálatosan beszél már. Bár azért nem mindenki érti, de a szókincse már nagyon bő! Nem csak olyan elvárható dolgokat mond, hanem olyan hosszú, ragozott szavakat is, hogy pl. kipattogtatjuk, meg összepampucáljuk, meg ilyeneket... Van viszont egy-két szó, amit máshogy ond, persze ezeket imádjuk csak igazán! A nagy kedvenc, a nyancánk:o) Az nyakláncot jelent. És a szopikum-cumikum, ugye a nagy páros, a szopikendő és a cumi. Ki tudja, mit jelez a "kum" a végén. Sidivel szoktuk mondani, hogy "Das ist eine szopikum!":o) 

Nagy újdonság most, hogy vonalon belül marad, ha színez, irányítja már rendesen a kis kezét! És nem csak úgy elkezd firkálni egy üres lapon, hanem formákat rajzol, és mondja hogy ez egy repülő, és füstöl (és akkor rajzolja a füstöt), meg ez egy cumisüveg, stb. Persze nem hasonlít egyikre sem, de ő azt igyekszik már lerajzolni, és látszik, hogy próbálja is kordában tartani a vonalakat. Most köröket rajzol főleg, és mondja hogy ez pulykatojás, ez tyúktojás, ez kacsatojás... Ezeket Pipi mondta neki:o)

Na csinálom a fürdővizet, hamarosan megérkezik apa és jánya, olyan drága volt Sidi, elvitte az Orczyba, úgyhogy most azért is tudtam gyorsan kicsit blogot írni:o) 

Ma ki kellett tölteni egy papírt, és ott volt, hogy a gyermek neve: és olyan fura volt leírni, hogy Sidlovics Gábor, ezt még így nem mondtam ki Gabikára, mindig csak Sidire használtam még, de olyan jó volt:o)

Na, a terhességről írok egy kicsit, mert alig írtam még róla valamit.

8 hetem van hátra, és 9 kilót híztam eddig. Kendrával ilyenkor kezdtem el vizesedni, de mondjuk akkor már tök meleg volt. A 30 hetes ultrahangon Kendra 1600 gramm volt, Gabika 1750:o) Jó nagy gyerek lesz... A fejére megint mondták, hogy nagy, mint Kendránál...Próbálok nem parázni ettől....

Ami most aggaszt egy kicsit, hogy egy hete masszívan fáj a fejem. Az első 4-5 napban biztos voltam benne, hogy a szélsőséges időjárástól van, mivel annak ellenére, hogy március vége volt, óriási havazások voltak. Nagy katasztrófahelyzetek, ottragadt emberek, autók, vonatok... Sidiékért is mindig aggódni kellett, mi meg be voltunk szorulva a lakásba, fú nagyon durva hóviharok, hidegek voltak. Most április 2 van és ma is esett a hó... És jeges szél fújt.

Visszatérve a fejfájásra, mostanra úgy gondoltam, hogy nem lehet, hogy egy hete folyamatosan frontérzékeny vagyok, mikor előtte sosem voltam. Úgyhogy most jutott eszembe, hogy biztos vashiányom van. Szerencsére pont 2 nap múlva megyek teljes laborvizsgálatra, úgyhogy majd kiderül, és orvosoljuk, ha kell, de addig is bekapkodok egy kis vasat szerintem.

Egyébként könnyebben viselem olyan szempontból, hogy nem fáj a derekam, forgóm, ilyesmi, meg hát a hasam, szalagjaim is kinyúltak Kendrával annyira, hogy most már attól nem kell szenvednem. De azért - mivel sokkal többet kell most mozognom Kendra miatt, mint első terhességemnél, ezért mégis fárasztóbb az egész összességében. De most már látom az alagút végét, 8 hét az semmi, és szerintem nem is akkor fogok szülni, hanem 7 hét múlva. Május 25-én.:o)

Gabika ugyanannyit mozog, mint Kendra anno:o) Fúú, főleg ha megeszem valami édeset, huhúúú! Tiszta Alien. Egyik oldalról a másikra pakolgatja át a kis testrészeit:o)

És most már ő is rendszeresen csuklott, már hiányzott, Kendra végig csuklott egy csomót:o)

Ja, és nagyon lent van a hasam, nem tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy már ennyire elvesztette a feszességét a bőröm és totál kinyúlt, vagy tényleg lejjebb vannak a fiúk, ahogy tartja a fáma... 

Ó, olyan kár, hogy ilyen sok időt kihagytam az írásban, pedig rengeteget fejlődött a Pöttöm napról-napra!

Néhány dolgot gyorsan összeszedek!

Mindent el tud ismételni.

Szinte bármilyen szót kimondunk, el tudja ismételni. Tegnap szinte hibátlanul kimondta, hogy forró radiátor. Nem ritka már, hogy két szót már egymás mellé tesz, néha - véletlenül vagy direkt - jól is ragozza:o) Születnek már három szavas mondatok is! Persze csak nagy ritkán még:o) De pl. egyik reggel megszólalt, hogy "Gójeggelt, édes anya!", na attól elolvadtam rögtön. Néha fogja magát, odabújik valamelyikünkhöz, és mondja hogy "szejet". Hihetetlen, milyen jól esik ez az embernek! Mondjuk eddig főleg Sidinek mondta, nekem mindig csak úgy hízeleg, hogy "Édes anya" :o) és hozzá elnyújtva, übercukin, hogy "sziiaaa" :o)

Rendesen néha elkezdünk beszélgetni, főleg arról, hogy előző nap mi történt. Vagy egy másik időpontban. Ma este pl. pelenkázásnál mondta, hogy "keze, szappan". Mert hogy ilyen kis piperkőc is ugye, hogy meg kell mosni a kezét, ha egy kicsit koszos. Na és akkor magától mondja, hogy "Margó mama, sok szappan", mondom igen, igen, a tanyán, ugye? És még mi van ott a tanyán? És akkor sorolta, hogy tűz, forró, kemence, cica, Laci, rugdos (mert megrugdosta szegény Lacit, és úgy leszidtuk, hogy megragadt benne nagyon), Roki, kakas - és akkor kukorékol jópárat, kukorica, tyúkok - és akkor mutatja, hogy hogy szórta nekik a kukoricát, - a végére azért odasorolta a szopit is (szopikendő), mert hát az végülis mindenhol ott van, a tanya sem kivétel:o))

Közben olvasni lehet a fejében, látszik abban a fekete szemében, ahogy elképzeli, visszagondol, felidéz, belegondol. Úgy szeretem ilyenkor nézni az arcát, mikor így gondolkodik közben:o))

Énekelni is most kezd tanulni, pl ezt már tudja, "Hinta, palinta, régi dunna", akkor a csigabigából az első két sort egész jól - vagy inkább úgy mondom, felismerhetően:o) "Tik-tak, tik-tak, szól a" ebből mindig csak ennyit:o) "Sétálunk, sétálunk" és a végén a "csüccs". "Nyuszi hopp, nyuszi, hopp!" na meg szóval ilyesmiket.

A szopikendőnek most már van neve: Szopi. A cumi az most már felváltva vagy "tomi", vagy "kum", és amikor mindkettőt kéri, az úgy hangzik, hogy "szopikum, szopikum":o) Mint valami unikum:o)

Az még nagyon jellegzetes, hogy azt, hogy "add ide", azt úgy mondja, hogy "adi adom mit", a "mit" az azért került oda, mert ugye mikor kért valamit, hogy "adi adom", akkor mindig kérdeztem, hogy "mit?", és ezt valahogy hozzákapcsolta.

És így szokott csinálni, ha már álmos, így lefekszik vagy a szőnyegre, vagy a kanapéra, kis pelusos segge az égnek áll...:o)

A "nem jó"-t még mindig úgy mondja, hogy "majo":o) Ha befejezte a kaját, akkor mondja, hogy "elég", és emeli a tányért, nyújtja felénk, és addig nem nyugszik, amíg el nem vesszük.

Kezd már manipulálni...

Olyanokban pl., hogy ha mérgesek vagyunk rá, akkor elkezdi mondani, hogy szeret. Ezt most a napokban kezdte, és szomorúan vettem tudomást, hogy a kis vakarék már most mennyire tudja ezeket használni... Hihetetlen...

Néha tüntet, dacoskodik

Olyankor a száját csokorba szedi, előre tolja, és fújtat, és persze direkt az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondok. Ezt még szerencsére nem sokszor csinálta, és főleg olyan szitukban, amikor egy kicsit meg is tudom érteni, pl. ha hirtelen megszakítom a játékban, és nagyon benne volt valamiben. De azért előfordul, hogy csak úgy, azért csinálja, hogy mutassa az akaratát.

Elkezdett babázni

Kezdődik a babázás! Illetve nem csak babákkal, mindent etet, itat, előkét vesz fel rájuk, és nagy előszeretettel pelenkázza őket. És hát a takargatás - az ugye a régi jól bevált elfoglaltság, mindig takargat mindent, babákat is, és mondja hogy "alszik", meg hogy "pihen". Úgy tudja őket magához szorítani, hogy közben remeg az érzelemkitöréstől:o)))

Pampucál

Ha valaki nem értené ezt a szót - bennem is felmerült, hogy anya találta ki - , ez mindenféle lötybölést, kicsurgatást, vizezést, pacsmagolást jelent. Hát ez a non plus ultra nála. Cumisüveget megfogja, és minden lelhető dologba öntögeti át, beleértve legót, kanalat, mindenféle edényt, dobozt. Ennek nem annyira örülök, de az a szerencse, hogy nem valami ragacsos dolgot iszik, mert akkor itt már ragadna minden! 

Rajzol

De ezerrel! Nincs olyan nap, hogy ne hangzana el minimum egyszer a "zazojjál", és már hozza is a ceruzát. Ő is rajzol, én is. Persze a kedvenc a pont pont vesszőcske, és ennyit már tud is mondani.

Imád videókat nézni

Amint Sidi néz valami videoklipet a youtube-on, akkor egyből megmered és mozdulatlanul koncentrál végig, aztán megszólal, hogy "még!". Uki még mindig nagy kedvenc! Néha ha van olyan szitu, hogy nagyon le kéne kötni, hogy valamit meg tudjak csinálni, akkor Uki berak, már attól tutál extázisba jön, és leül a kanapéra, mert ugye ha a tévé előtt állva nézi közelről, akkor anya kikapcsolja a tévét. De tényleg olyan jó az a mese.

Épít

Ez is a rajzolással van egy szinten, hogy minden nap ötször hozza a legót, hogy "építünk", és akkor nekiállunk. Van amikor aztán én el is tudok slisszolni, ő meg épít egy nagy tornyot:o) Persze még csak véletlenszerűen rakosgatja egymásra a darabokat, nem valami stabil:o) Mondjuk aztán majdnem mindig azt mondja, hogy repülő, és elkezdi tartani az ég felé, és közben zúg a szájával. Imádja a repülőket! Készülünk is kifele a ferihegyre, majd ha jobb idő lesz!

Fürdésnél most az egyik kübliből a másikba öntögetés, annak megfigyelése a sláger, illetve adagolókanállal teleszedni azt vízzel:o)

Játszóházba járunk!

Már kétszer 3 órára otthagytam, mindkétszer sírt, amikor haza kellett jönni! Én ennek nagyon örülök!!!!!!!! Nagyon nagy mázlink van ezzel a játszóházzal!

Minden szemetet kidob

Talál bármit, ami kukába való, egy papírfecni, egy szöszmő, egy szotyihéj, vagy bármi, rögtön ismételgeti, hogy "kúka, kúka", és akkor kell mondani, hogy igen, be kell dobni a kukába, és akkor megy is és dobja ki. Eddig a használt pelust is mindig kidobta, mostanában az már túl alantas neki, azt nem akarja:o) 

Imádja összeszedni a miniatűr szöszmőket, de néha olyanokat nyújt a kezembe, hogy nem is látom, olyan pici, de őt zavarja, és mondja hogy "kúka". a szöszmöszt úgy hívja, hogy "mő":o) És van amikor fekete szöszt talál, akkor azt úgy hívja, hogy "zokni mő"

Mindent egyedül eszik

Ez mondjuk már nem újdonság, már régen így nyomja. Ügyesen kanalazik, villázik, a legritkább esetben nyúl hozzá kézzel, inkább szenved órákig villával - pl. spagettinél:o)

Pöttömmel tegnap hazaértünk Ceglédről. Beadtam a szájába a lázmérő cumit, és bekapcsoltam a TV-t. Ráragadtam egy filmre, azt néztem, közben őt pelenkáztam + átöltöztettem pizsamába, hálózsákba.

Odaült az ölembe, játszott egy dobozzal. Egyszer csak feltűnt, hogy már percek óta mozdulatlan. Nézem a kis arcát, látom, hogy ragad le a szeme. Hú, kapva kaptam az alkalmon, olyan rég volt már, hogy a karjaimban aludt el, még egész pici korában... Lejjebb vettem a világítást, kikapcsoltam a TV-t, hátradőltem vele a kanapén, ő befúrta az arcát a nyakamba és aludt. Csak azt az ütemes cumizás-hangot lehetett hallani, amit amúgy is imádok, mert a szoptatásra emlékeztet... Közben láttam, hogy 38.5 a láza, és olyan kis sérülékenynek láttam, kis lázas harmatos virágom... legalább 40 percig mozdulatlanul ültem így, és csak gyönyörködtem benne, és abban a különleges érzésben, hogy karomban a kislányom, pocakomban a kisfiam... Annyira egységben voltunk, persze a tökéletes az lett volna, ha apa is itt van velünk! De így is nagyon felemelő volt, és én csak átadtam magam ennek a magasztos érzésnek! Akkor ott megszűnt a világon minden rossz, és minden lényegtelen és minden múlandó. Csak az örök dolgok voltak, csak a világrengető, az ősi, a lényeges, csak az, ami tényleg számít! A Család, az önzetlen Szeretet, a féltés. Olyan puha az arca, olyan kis friss! Annyi minden fog még vele történni, és reméljük, ő is minden év végén elfelejti, milyen rossz dolog történt vele abban az évben, ahogy mi is elfelejtettük S.-vel, mikor szilveszterkor kerestük a választ, hogy mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog az évben. A jó dologra kapásból több ötletünk volt, de az csak 20 perc iszonyú töprengés  ugrott be, hogy amúgy rossz dolog is történt velünk 2012-ben...

Remélem ő is megtalálja majd a párját, és boldog lesz!  És egészséges!

Apa elutazott Amerikába. Telepakoltuk a napjainkat programokkal, hogy minél gyorsabban teljen az idő. Sokszor jár az eszembe, milyen lehet 3 és fél hétig Kendra nélkül, de nem tudom elképzelni sem... Most készülök őt 3 napra otthagyni Cegléden, de már arra is nagyon ésszel kell készülnöm, hogy amúgy mennyi hasznos dolgot meg tudok így csinálni majd, de amúgy nem szeretek nélküle lenni. Főleg este olyan fura lefeküdni úgy, hogy nincs a közelemben. De közben meg feldob, hogy tudom, mekkora szórakozás neki Mamáéknál. 

Mindig úgy rakom be este az ágyba, hogy megsimogatom a homlokát, és mondom neki, hogy anya is nagyon szeret, meg apa is nagyon szeret. És mostmár sosem tudom ezt elmondani, mert amikor mondom hogy anya nagyon szeret, akkor kiveszi a tápit a szájából, és kérdezi hogy "Apa?", és akkor mondom neki hogy ő is nagyon szeret, és mostanában amióta elment Anya, azóta még egyet kérdez, hogy "Margó"? és akkor mondom hogy igen, Margó is nagyon szeret:o) És akkor szopizik tovább:o) De meg kell zabálni közben.

Anyát elnevezte Margónak:o) Nagyon vicces:o) De legalább már meg tudjuk valahogy különböztetni hogy melyik mamáról beszélünk...

Margó mama itt volt pár napot, és sokszor olyanokat röhögtem, mikor dolgoztam a gépnél, ők meg minden babát plüssfigurát bepelenkáztak, és ott sorakoztak sorban a kanapén, és Kendra vagy 10x elmondta hogy "bekakájá":o) Meg amikor pöröl, az is nagyon cuki, totál halandzsa nyelven úgy tud ripakodni, csak úgy mondja, mintha egy másik nyelven beszélne, és minden szónak lenne értelme. 

És utánozza azt, hogy az ujjammal "fenyegetem", mikor rászólok valamiért, hogy nem szabad. Rázza ő is azt a kis pálcika ujját! De már annyira tudja, hogy mikor csinál rosszat, rögtön rámnéz és rázza az ujját. De hogy maradjon így komoly és szigorú az ember, ha ezt csinálja? :o))

Véget ért az a korszak, amikor még le lehetett írni, milyen új szavakat tud. Mert már "túl" sokat. Ahhoz, hogy leírjam. Inkább csak az aranyosakat írom:o)

A nuna még mindig az egyik kedvencem, és néha úgy mondja, hogy nunája:o) az is irtó cuki! 

Ha kér valamit, rámutat és egymás után 100x mondja hogy "adom". De olyan rövid á-val az elején, annyira édes!

Reggel mondja hogy "gójegel"! (Jó reggelt) de olyan dallamosan... áhh!

Meg mikor kérdezem tőle reggel hogy na menjünk igyunk egy jó tápit, anya meg egy jó kávét, akkor mindig azt mondja hogy "Jó":o)

Nagyon sokszor mondogatja, hogy gitár meg pengető, "Gi-gá" és "Pam", ezek a tárgyak nagyon megfogták.

Mikor legózni akar akkor mondja hogy "épí".

A lufira meg mindig mondja hogy pupaton, vagy pupano, mert Marcival pukkantották ki a lufikat:o)

Marcit úgy hívja, hogy Magika:o) Na hát ez! Szenzációs:o) 

Na ennyit a szavakról, bár még tudnám sorolni!

Itt voltak Mergiték is, hú, jól telepakoltuk programmal azt a pár napot, annyira jól sikerült! Nagyon nagyon jó volt, hogy itt voltak! Annyira bánom, hogy nem volt fényképezőnk (S. elvitte), mert annyi mindent meg lehetett volna örökíteni! 

Volt nagy Ikeázás is, olyan jól sikerült, pedig azért nem egyszerű babakocsival, 2 gyerekkel, metróval, átszállással, stb, de nagyon ügyesek voltunk. Pipi még egy jó fogást is nyélbe ütött, egy felemás sztreccskesztyűt az aluljáróba 300-ért:o) Jól van tudom hogy végül nem volt felemás! Nem úgy mint a csizmája, há-há:o)) Jó sokat röhögtünk:o)

Most voltunk először úton babakocsi nélkül!

Ez nagy vízválasztó volt nekünk! Elgyalogoltunk a Klinikákig, Kendra csak úgy kapkodta a virgácsait, olyan édes a kis tökmag abba a nagy kabátba, sapka, sál, és csak néz maga elé, fogja a kezem és megy amerre vezetem:o)) Ceglédre mentünk. Tök simán ment minden! Szeret gyalogolni, nem lusta (egyelőre)!

Ott is olyan vidám hétvégénk volt, örök emlék marad, Mamáék nagyon megszínesítették nekünk! Csak apa hiányzott!!

Apával beszélünk minden nap skype-on, volt, hogy Kendra simogatta a képernyőn az arcát apának! Na hát akkor meghasadt anyai szívem! Olyan sokat gondoltam erre utána, hogy milyen hatalmas világrengető dolgok ezek, soha nem érzett érzések, mikor attól vagyok boldog, hogy látom, a kislányom hogy szereti az apukáját, és látom Sidi arcán azt az imádatot, azt a meghatottságot... Tényleg annyira megtöltötte az életünket, új értelmet adott, és új érzelmeket - folyamatosan! Megint csak az a régi kedvenc versrészletem jut eszembe: 

"Túl az értelmen, ősi életem gyökereivel fogódzom beléd,

s látom magam benned, akár egy metszett tükörben,

ahogy te is magadat láthatod bennem boldog mosollyal,

színeiddel az örök ellentéteket ellensúlyozod, 

fényeiddel a láthatatlan ösvényt világítod meg,

s én vándorolok benned egyre önfeledtebb nyugalommal."

Tényleg úgy érzem, hogy egyre jobban "válok anyává". Kicsit hülyén hangzik, de egyre mélyebben tudok megélni dolgokat, biztos a terhesség is sokat nyom a latba, hogy még érzékenyebb vagyok, de tényleg annyira tudom élvezni az együtt töltött időt, hogy úgy érzem most, hogy soha nem is szeretnék mást csinálni, mint gyesen lenni vele itthon:o) Fura hogy egyszer még ugyanúgy visszaállok dolgozni, ők oviba, suliba járnak majd, és nem róluk fog szólni 0-24-ben az életem. Örülök is, hogy most vagyok terhes, amikor még ennyire élvezem az egész kisgyerekezést, mert azért előbb utóbb mindenkinek kialakul az igénye arra, hogy visszamenjen és ismét "hasznos tagja" legyen a társadalomnak, legalábbis a körülöttem lévők közül sokan átmentek már ezen. 

Nekem még most nem hiányzik ez, bár lehet hogy azért sem, mert azért dolgozgatok közben.

Jó kis munkáim vannak mostanában, élvezem.

Visszatérve Kendrához: Most van sztem a szep. szorongás második felvonása, ahogy azt már vártam is másfél éves korban, így is írja a szakirodalom. Szerencsére olyan helyzet ritkán van, amikor csak én vagyok neki jó, senki más. De van ilyen.  Viszont ami markánsabb, azok az éjszakai megriadások. Úgy fel tud sírni és azonnal szinte mászik ki a kiságyból, keres. Azt olvastam, hogy erre az a legjobb, ha magunk mellé vesszük és megnyugtatjuk. Persze aztán később ügyesnek kell lenni, amikor már nem szep. szorongásról van szó, csak sima "hisztiről". De ha belegondolok, én annyira nem vagyok ennek ellene, hogy hajnalban átjöjjön hozzám. Nekem inkább az a fontos, hogy egyedül aludjon el, hogy bárki meg tudja ezt helyettem is csinálni. Szóval hogy ne legyek pótolhatatlan. Ez meg működik is hál'istennek.

Jaaj még egyet muszáj leírnom!

Itt ültünk a szőnyegen, és valahogy odavert véletlenül a fejemnek egy játékot. De nem is fájt meg semmi. Ő is játszott tovább, de pár másodperc múlva rám nézett, elmosolyodta magát, és határozott mozdulattal odalépett hozzám, átölelt és megpuszilta, ahol megütött, és azt mondta, hogy "szeje."

Na ettől nem tértem magamhoz utána percekig! Annyiszor mondom neki, hogy úgy szeretlek! És azokból a szitukból, amikben ezeket mondom neki, meg abból, hogy ezt mindig ölelések, puszik közben mondom neki, illetve meghatott helyzetekben, ebből ő már rájött szerintem, hogy mit is jelent az hogy szeretlek. Jaaj olyan kis okos, érzékeny. Elolvadok!!

Apa gyere haza, mert már nagyon hiányzol nekünk és olyan jó lesz bemutatni az új tudományokat!! :o)

Nehézkes ez az időszak, olyan beteges vagyok. 

Karácsonykor, 23-án kijött rajtam valami hasmenős-hányós  betegség, ami nagyon megviselt. Ugyanolyan volt, mint a kalici. Egyik nap brutális hányás-fosás, másnap iszonyú gyengeség. Persze S. is elkapta, úgyhogy Csabán én rontottam el a karácsonyt, Cegléden meg ő. 

Akkor még úgy voltunk vele, hogy "na majd a szilveszter!". Aha, hát az sem jött össze: 30-án már nem kaptam levegőt az orromon, és ha nyeltem egyet, bedugult a fülem. Másnap ez iszonyú erölködős köhögéssel párosult, így készülődtem az estére. 

De ha ez nem lett volna elég, a hűtően megfagyosodott tészta gyúrásával olyan szinten erőltettem meg a karomat, hogy már aznap este éreztem, hogy fáj, éjszaka már potyogtak a könnyeim, kentem fastum géllel, semmi javulás. Gyógyszert nem vehetek be. Nem aludtam semmit, úgyhogy reggel sírva keltettem S.-t, hogy vigyázzon a Pöttömre, én megyek aludni. 11-ig aludtam, kezem 1 fokkal job volt, de iszonyú fájdalom így is. Egész nap pizsamában, szerpentin és pezsgősüveghalom tetején fetrengtünk. Jól kezdődik a 2013.

Másnap reggel felkelek: hoppá, tök jó a karom! Felállok, hát belenyilall a hasam aljába. Na ez meg már mi a rühnye! Még sántikálva elmentem vezetni, de hazafele már nagyon fájt. Itthon nézem, hát jobb oldalt egy pukli. Mi ez daganat? Rákerestünk, á biztos nem az. Pont hívott Zita, neki mesélem, erre mondja, hogy ez lágyéksérv, neki is ez volt, nem fog elmúlni (a fájdalom igen), meg kell műteni.

Na bennem már lepergett, hogy emiatt nem fogok tudni vezetni, nem lesz jogsim, a műtét akkor lesz, mikor S. USÁban, Pöttömöt nem tudom emelgetni, nem tudok költözködni, minden összeomlik. Nagyon összeomlottam, végigbőgtem a délutánt, nem akartam, hogy az amúgyis nehéz pocakosságot még ilyenek súlyosbítsák. Mármint nem most nehéz, hanem az utolsó 3 hónapban.

Elmentünk Raft-hoz, ő is ugyanazt mondta, mint Zita, de akkor már egy kicsit megnyugodtam, mert mondta hogy csak addig ilyen fájdalmas, amíg jön kifele a sérv.

És ma reggelre már tényleg alig fájt.

Eszembejutott, hogy nekem már volt egyszer ilyen. Még Kendrával való terhességem előtt.

Akkor is bedagadt az egyik oldal és fájt, de másnapra elmúlt, nem is foglalkoztam vele. Kendrával nem jött ki, de most, ettől az iszonyú köhögéstől, erőlködéstől kijött. 

Hát ez van, mostmár megbékéltem, most jobban érdekel a jövő csüt., amikor megyünk velőcső záródási rendellenességeket szűrő vizsgálatra. Lényeg, hogy a babával minden rendben legyen!

Egyébként most kezd ropogni a gerincem, meg fájdogálni a derekam, de csak enyhén. Ugyanígy volt Kendrával is.

Viszont a vérnyomásom alacsony hál'Istennek, ez reményt ad arra, hogy hátha nem lesz megint toxémiám.

Na ennyit magamról, ennyit a panaszkodásból:o)

Tegnap belenéztem a tükörbe, és meglepődtem, mekkora lett hirtelen a hasam. valahogy mikor hazamentem karácsonyra Csabára, nem tűnt ilyen nagynak. Ráállok a mérlegre, híztam. Na, most már megnézem, mekkora most ez a gyermek, indokolt-e már ez a nagy pocak... 

Hát úgy meglepődtünk S.-vel, hogy gyermekünk már 20 centis!! Nézem a vonalzót, hú, hát az nem kicsi azért! Mondjuk ilyenkor még nagyon vékonyak, és könnyűek, tehát azért súlyban nem olyan számottevő de az nem csoda, hogy most már kívülről is lehet érezni a rugdosást, nem csak én érzem.

Ez a kép egy kicsit morbid, de látszik rajta a méretarány:o)

Csabán anya érezte meg most először, ahogy rúgott egy nagyot a bébi, aztán tegnap itthon csak addig rohangáltam a S. nyakára, hogy "na most fogd meg", amíg végre neki is rúgott egyet a tökmag, de azért nem volt olyan határozott:o) Lényeg, hogy most már jön ez a hasfogdosós időszak:o)

Eddig tartott az az időszak, amíg nem éreztem "terhesnek" a terhességet, most már egy picit azért akadályoz a hasam, főleg Kendrával. Mert pl. ha felveszem, akkor egész a hasam fölé kell emelni, és persze csúszik lejjebb, és ha tartani kell egy ideig, akkor már nyomja a hasamat. Meg ha ülünk a földön, játszok vele, akkor elég nehéz előrehajolni.  Na de lesz ez még rosszabb is!

Egyébként a hasméreten kívül semmi kellemetlenség nincsen most a terhességben, a rosszullétek a 11. héten teljesen elmúltak, most már akkor sem vagyok rosszul, amikor beveszem a vitamint. Még nem jött elő a viszketegségem sem. Most mondta Editke, hogy azt hallotta, hogy a terhességi toxémia 2., 3. stb terhességnél nem túl gyakori, inkább az elsőnél. Ez jó hír! Hátha megúszom most. Meg a vizesedést is szívesen kihagynám! A vérnyomásom jelenleg tök jó alacsony, 110/60. Január 2-án megyünk UH-ra!

Lelkileg azért nagyon más a második terhesség. Nem tudom, mások hogy vannak vele, engem az első terhességnél minden nap minden percében csak a bébi foglalkoztatott. Egyfolytában olvastam, sok sok könyv, interneten elmentett kedvenc site-ok, letöltött program, amiből követhető hogy mi történik hétről-hétre a pocakomban, terhestorna, terhesjóga, tudatosan összeállított táplálkozás, sok hassimogatással, ábrándozással töltött pihenés. Emlékszem, még sétálni is jártunk S.-vel, hogy mozogjunk, friss levegőt szívjunk.

De most? Itt van Kendra, akit nem az interneten vagy ultrahangon tudunk követni, hogy mekkora lehet, hanem itt növekedik, fejlődik a szemünk előtt, minden nap csinálja a fesztivált, ámulatba ejt minket, ő a téma, kész. Persze Gabika is egyre többet jön szóba, de úgy érzem, őrá igazán nagy hangsúly akkor fog helyeződni, ha már itt lesz velünk, kézzel foghatóan. 

Lelkifurim is van emiatt egyébként, főleg a kajálás és a mozgás miatt. Ezekben sokkal jobbnak kéne lennem, nem szabadna, hogy kevesebbet kapjon meg tőlem magzati korában, mint Kendra. Asszem ezt most jó is hogy leírtam, mert csak elfolyik az idő, de most hogy ezt így tudatosítottam magamban, ezentúl jobban oda fogok figyelni ezekre.

Még 1 hónap, és másfél éves...

Jó sokat kihagytam most az írásban, pedig szerintem most fejlődött a legtöbbet, ezekben a hónapokban. Vagy pont ezért nem írtam, mert csak kapkodtam a fejem és nem volt időm írni?

Volt nálunk a Mikulás, annyira jól sikerült az az este, igazi meghitt, ünnepi hangulat volt, mindenhol feküdt vagy ült valaki, Pöttöm közöttünk cikázott, extázisban volt, imádja, ha sok ember van, ha meg ráadásul családtagok, akkor pláne! Sidivel annyira emelte az est fényét nekünk, hogy láttuk, hogy a Pöttöm milyen boldog ebben a szituban! 10ig! hagytuk lumpolni, nem volt szívünk megvonni tőle a szórakozást:o)

Most néhány hete nagyon ráhajtott a beszédtanulásra, szinte mindennek mondja az elejét, amiből kiderült számomra, hogy nagyon sok mindennek már tudja a nevét, benne van a kis szótárában, csak még nem tudja kimondani. Olyan sokszor van olyan, hogy odaadok neki pl. egy kiflit, de nem is mondom hogy mi az, és ő mutogatja hogy "ki", "ki", és ilyenkor rájövök, hogy egyemmeg ezeket elleste tőlünk, hogy minek mi a neve. 

Mondjuk van amit az istennek sem akar megjegyezni, a mandarinra és a narancsra pl. mindig azt mondja hogy "ba", tehát hogy banán:o)) De az almát, kivit azonnal tudja. És az almát szépen ki is ejti, hogy alma.

Ha megyünk a boltba, akkor mondja, hogy "boba"! :o)

A használt pelust mindig megfogja, mondja is hogy pepu, és viszi a kukába, közben mondja hogy kuka!

Amit most nagyon cukin mond, az az "elgurult", és a "Zsozso", ami Ruszkai Zsoltit jelenti, de ezt annyira imádom ahogy mondja:o)

A vizet fordítva mondja, hogy zív:o) vagy inkább zsív:o) A cumkó az kó. A varjút is mondja már, meg utánozza hogy ká-ká! A tápi az papi. Teót szokta emlegetni, úgy hogy Tetó:o) Katinkából meg szegényből Ka-ka lett:o) A legszebben a mamát, a dédit, a papát, a Tatát, a Pipit és az apát mondja!

A labda most valamiért átneveződött "den"-re, ezt egy nap százszor mondja. A "vijá" egyszerre jelenti a virágot és a világít-ot is.

Van egy kedvenc TCS száma, a Kirakatszív, abban az a refrén, hogy "Nem, nem! Nem marad épen!", és arra mindig ő is kiabálja, hogy "Nem! nem!" és vissza kell rakni a youtube-on végtelenszer! És ha már mást rakok be, akkor csak néz rám és mondja hogy "Nem!, Nem!" :o))

Ma nagyon aranyos volt, mert ette a palacsintát, és mondom neki, hogy adjál anyának egy kis palacsintát - és tartottam a tenyeremet, erre egy határozott mozdulattal, póker arccal belecsapott a tenyerembe. Pacsi vagy palacsinta, nem mindegy? Mennyi ilyen van, amit olyan rossz, hogy nem írtam le!

A mama, a dédi és Pipi, a három nagy "ikon", mi csak így nevezzük, ezeket folyamatosan emlegeti, és látszik, hogy tényleg jár az esze rajtuk, mert valamit mindig mond, ami hozzájuk kapcsolódik. Dédihez a "jaajaajaaj", Mamához a Bim-bam, vagy a S-Sz-S-sz, Pipihez most folyamatosan hozzáteszi, hogy Dúdá, így nevezte el Gyurit!! De annyiszor mondta már, én mindig mondom hogy "Gyuri", ő meg utánam mondja hogy "Dúdá":o))) Mert ma ők vigyáztak Pöttömre, amíg én végre elintéztem az árfolyamrögzítést.

Rengeteget halandzsázik, de olyan összefüggően, folyamatosan, mintha egy létező nyelven dumálna. Még úgy egy igazi nagy dumát nem vettem fel, de itt egy kis ízelítő:

Legkedveltebb játékok: az örökzöld kulcs, a rongyok (terítgeti őket egyfolytában, néha bejövök, és 3-4 játék gondosan le van takargatva), a Lius-féle zenélő kocka - ez a legkedveltebb játéka, sokszor rácsücsül és akkor ugye nyomódik be a zenélő gomb de csak egy hangon, -hosszú távon nem mondom hogy nem kezd már folyni a vér a fülemből, de furcsa módon valahogy nem idegesítenek ezek a zenélő cuccok amúgy. A babakocsi, de nem babát tol benne, mindig valami mást, főleg a szopikendőt, vagy hűtőmágneseket, illetve nagy előszeretettel ücsörög benne:o)) A cipők! Mérettől függetlenül imád cipőket húzogatni a lábára!

Kedvenc kajája a paradicsomos húsgombóc, de nagyon szereti a csirkehúst - mindenféle formában. Már mindig egyedül eszik, bár néha totál át kell öltöztetni, de szeret így kísérletezni, és egyre ügyesebben lapátolja a falatot a kanállal a szájába. Már a tejbegrízt sem kanalazom neki. Legalább amíg bíbelődik, van egy kis időm.

Éjszaka mostanában 2-3x felsír, vagy inkább nyöszörög, de általában csak be kell adni a cumit, meg kicsit megsimogatom, és alszik tovább. Azért jó lenne, hogy ha mire megszületik a kisöcsi, már végigaludná az éjszakát! Legalább az egyik...

Reggel 7:00kor kel általában, este 8:00-kor fekszik. Az elalvás még mindig problémamentes, nappal is, este is. És még mindig áldjuk az eget ezért! :o))

Most volt itt tata, és kicsit itthon hagytuk őket este, és úgy találtunk rájuk, hogy tata ölében aludt a Pöttöm. Elkámpicsorodott egy kicsit, és tata elringatta:o) Biztos jó lehetett - mindkettőjüknek:o)

Amitől olvadozunk folyamatosan, az a simogatása és a puszija. Főleg simogatni szokott, csak úgy a semmiből odahajol, és megsimogatja az arcunkat. Ennél nem tudom, mi lehet jobb érzés. Mert nála még ezer százalékosan nem húzódik emögött semmi érdek, semmi megfontoltság, csak úgy egyszerűen jön belőle a szeretet. Pipi is mondta, hogy hozzá is csak úgy odahajolt ma egyszercsak, és megpuszilta. Nem lehet vele betelni...

Ezen az érdekes dátumon, 2012. 11. 22-én ért minket a nagy boldogság, hogy megtudtuk, aki a pocakomban nő, növexik, az bizony egy EGÉSZSÉGES KISFIÚ!

Istenem, olyan fura érzés, új, más érzés, mint mikor Kendrát vártuk! Örülök neki, hogy ezt az érzést is átélhetem, és hogy lesz nekem is egy olyan sírig tartó szerelmem, mint Mergitnek, Zitának, Editkének, Emikének, stb. Természetesen Kendrával is ezt érzem, de valahogy egy anya-fia kapcsolatot mégis mindig kicsit másnak láttam! Nem jobbnak vagy rosszabbnak, csak másnak, vonzónak, amit szerettem volna átélni én is! 

Egyelőre olyan nehéz elképzelnem pl. S.-t fiús apukának:o) Olyan jó, hogy ilyet is átélhetünk! 

Nagyon kedvesek voltak a klinikán, persze 30 ezerért ez talán el is várható... Volt egy vérvétel, aztán behívtak az UH-ra, bevonultunk mindhárman, Kendra csak lesett, mikor látta, hogy egy idegen pasi "simogatja" anya hasát:o) Úgy lestem a képernyőt, mikor jelenik meg először az a csodálatos csecsemő-alak! Mert úgy bennem maradt, hogy mikor Kendrával mentünk ugyanerre a vizsgálatra, akkor úgy leesett az állam, hogy a legutóbbi UH után, amin csak egy láthatatlan pötty látszódik, hirtelen elénk tárult egy kifejlett ember. Körmökkel, szemmel, szájjal, orral, dobogó szívvel... És most remegve vártam, hogy mikor jelenik meg újra ez a kép. És akkor megjelent! Gyönyörűen ücsörgött:o) Két kis keze behajlítva, gyönyörű kis turcsi orrával:o)) Ugyanolyan volt, mint Kendra:o) Csak néztem-néztem közben a doki arcát, mit lehet leolvasni, de elég hamar megtörte a csendet, és mindig mondogatta, hogy mi az, amit épp rendben talál. Szépen egymás után mindent.

Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy a neme érdekes lehet-e. Vékony egér hangon válaszoltam, hogy igen... annyira át tudtam élni a pillanat jelentőségét, hogy most megtudjuk, hogy rózsaszín vagy kék, hogy babák vagy autók, hogy nőnapon ő köszönt-e vagy őt köszöntik, hogy ő kéri meg majd valaki kezét, vagy őt kérik meg, stb...

És akkor rövid dobpergés után megszólalt a doki: ez egy kisfiú.

Fú de kitört belőlem egyszerre a sírás és a nevetés, csak úgy ugrált a pocakom, rajta az ultrahanggal:o) S.-vel csak néztünk egymásra, olyan jó lett volna megölelni, de neki Kendrát kellett istápolnia, ettől függetlenül ugyanazt éreztük mindketten:o))

Mikor kijöttünk, ordítottam is egyet, annyira kitört belőlem az öröm! Persze a legjobban annak örültem, hogy egészséges! Ez a legfontosabb!!!

Jó volt utána felhívni mindenkit a jó hírrel, és a FB-ra is kitettem az It's a Boy feliratot, amire pár órán belül már több, mint 100 like-ot kaptunk:o))

Mindig változnak bennem az érzések, mindig jönnek újak, nemhiába van kitalálva ez a 9 hónap! Úgy érzem, az első 3 hónap most egy kicsit "kimaradt", és féltem, hogy ilyen lesz az egész terhesség, hogy csak úgy "mellékesen" van Kendra mellett. De most 1-2 hete kezdtem egyre érzékenyebb lenni, egyre többször meghatódni, elgondolkodni, a Ringatón is úgy bőgtem most szerdán, mikor azt énekeltük, hogy 

"Aludj el, magzatom, napom fénye,
Életem egyetlen szép reménye.
Örömest ringatlak,
Szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

Aludj el, fiacskám, rózsaszálam,
Aludj el, violám, én zöld ágam.
Örömest ringatlak,
Szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj."

És akkor fogtam a hasamat és simogattam, és Kendra a végére pont odarohant hozzám akkora vigyorral, és belekucorodott az ölembe... Akkor ott úgy éreztem, hogy ennél már nem lehetnék boldogabb... Az anyaság... hihetetlen...

Szóval érik, érik bennem a dolog... minden értelemben.

A másik ami mostanában történt, hogy voltunk Krisztikééknél, és Liának most olyan korszaka van, hogy egy percre sem viseli szívesen, ha anya nem vele játszik. Nagyon kellett igyekezni, hogy egy egy pár mondatos beszélgetést be tudjunk szúrni, amíg nem gurul be hogy nem vele foglalkozunk. Aztán hívtam Nusit, és mondja, hogy Pepe is pont ilyen, és minden gyerek. Mert mit csináljon egyedül, csendben? Hát tök igazuk van. És akkor hirtelen elöntött egy érzés, hogy Istenem, de jó, mire Kendra ebbe a korszakba ér, addigra már ott lesz neki a kistesója, akivel lehet majd játszani... Ha nem is babázni - kisöcsivel - de csak tudnak együtt is ökörködni valamit:o)) Szóval hirtelen úgy megörültem ennek! 

És hát olyan sorsszerű ez, Tas is hogy megmondta, hogy gyors egymásutánban egyik fiú, másik lány. Ez így volt nekünk megírva. Bárcsak tudtuk volna ezt azokban a reménytelen hónapokban, mikor olyan sokáig próbálkoztunk sikertelenül...

Mikor hazajöttünk, S.-nek indulnia kellet aranylemez átadóra. Akkor mondtam neki, hogy érzed te is, hogy ez a nap már nem lehet boldogabb? És hogy mennyi hálával tartozunk az égieknek? Este fogok is imádkozni, hálát adni, amiért beteljesedett az, amiért tegnap este imádkoztam... És amiért egész életemben... Hogy boldog családi életem legyen....

Tegnap voltunk ultrahangon!

Fura volt újra találkozni Rafttal:o) Meg megmutatni neki a Pöttömöt, akit ő tartott életében először a kezében... Mondta, hogy igen, fura, de az még furább, amikor olyan jön hozzá terhesgondozásra, akit ő segített a világra...

Lényeg, hogy a babával minden rendben. Nem sokat láttunk belőle, csak valami kis foltot. Hihetetlen, hogy ilyenkor még semmi, aztán a következő vizsgálaton meg ott ficánkol egy tök ember alakú kisbaba... Ez annyira bennem maradt múltkorról... 

El kell dönteni, hogy megcsináljuk-e a hasátszúrást. Azóta sokat gondolkodtam ezen, és azon gondolkodtam, hogy ugye ha a 16-ik héten megcsináljuk, és még 3 hét a tenyésztés, amíg meglesz az eredménye, ami azt jelenti, hogy félidős lesz a baba, mire megvan az eredmény. Én végiggondoltam, hogy ha félidősen, mikor már nagy a pocakom, és rugdos, ficánkol a baba, az tuti, hogy nekem nem lenne szívem azt mondani, hogy vegyék el. Van egyáltalán jogom ehhez? nem vagyok egy bigott vallásos valaki, de azért ez tu macs egy kicsit. Na szóval lehet, hogy azt fogom választani, ami nem 100%-os ugyan, de a 12. hétben elvégezhető. Mert van olyan is.

S. azt mondja, neki most vált valóságossá ez az egész terhesség, hogy látta az ultrahangot. Nekem még valahogy most is olyan hihetetlen...

Azt néztem, hogy mikor legutoljára írtam blogot (1 évesen), akkor még nem tudott járni a Pöttöm, és tessék: eltelik két hónap, és teljes biztonsággal közlekedik, szalad....

Szóval megtanult járni a Pöttöm!

Nem volt nekünk ez egy kicsit sem nehézkes időszak - mármint a járás tanulás, mert egyszerűen annyira óvatos, hogy nem is nagyon kellett félteni. Egyetlenegy esésre sem emlékszem, amikor megütötte volna magát. Ha elveszti az egyensúlyát, akkor gyorsan seggrepuffan, a pelus pedig megóvja. De pl. előre még nem esett el egyszer sem. Ha jön egy küszöb, gyönyörűen óvatosan átpakolja rajta a kis virgácsait és megy tovább. Tényleg annyira ügyes, olyan büszke vagyok rá! Ez a videó 2 héttel azután készült, hogy megtette az első lépéseket....

Kijött a harmadik foga

Ez tulajdonképpen már rögtön az első kettő után. A Zsoltiék esküvőjére menet vettük észre, szóval július 28. Ami azt jelenti, hogy tul. 2 hét alatt 3 foga jött ki, azóta se semmi....:o))) Felül egy sincs, még mindig olyan kis mámi, amikor nagyon nevet és látszik az ínye:o) annyira édes ez szerintem:o) persze a kis gyöngysor fogacskák sem kevésbé....

Imád szilárd kaját enni, istenien elfalatozgat, bár néha hihetetlen, hogy mivel rágja meg, mert ugye felül nincs mivel... De azért boldogul!

Az első szavak!

Hát igen! Először volt néhány szó, amit már gyönyörűen kimondott, de nem tudja, hogy mit jelentenek. Ilyen vol pl. a KAKA, amit olyan gyönyörűen mond:o))) Illetve az anya is, de azt még mindig nem csak nekem mondja, hanem ha bárkinek szólni akar, vagy idehívni. 

Na de a "tényleges" első szó, ami tényleg bizonyos valamire vonatkozott: CICA. És fej-fej mellett a TIK-TAK. Ez a kedvenc azóta is, ezt napjában 100x biztos kimondja, mutogat az órára. Már van óra prospektusa is, illetve neki adtam egy régi órámat, és annyiszor felveszi és magán hagyja, hogy néha csak az utcán vagy a játszón veszem észre, hogy ott van a csuklóján, mert valahol épp megtalálta és felvette. Ez olyan vicces:o)

Amit szintén konkrét dologra mond, az az APA. Illetve neki ez ATA. De azt mindig mondja, ha egy fényképet lát apáról, vagy őt magát. Mondtam is Sidinek, hogy nem kis megtiszteltetés, hogy előbb mondta ki az apát mint az anyát! :o) A következő a toplistán az EEEElment. azaz ő ezt egy sajátos, nagyon cuki hangsúllyal csak úgy mondja: Eeeee! De nagyon jól alkalmazza, mindig ezt mondja, amikor pl. vége egy számnak, elgurul a labda, elmegy valaki a látóteréből, stb. 

Múltkor látott egy nagyon alacsonyan szálló repülőt. Fúú az nagyon tetszett neki!! Azóta ha itt a szobában kérdezzük, hogy "hol a repülő", rögtön kinéz az ablakon, és mondja hogy eeee. Persze jelentősségteljes, szomorú arccal:o) És ez is olyan okos dolog már nekem, hogy nem is az ablakból látta a repülőt, hanem kint az utcán, de mégis így összeköti, hogy az kint volt és fent az égen.

A labda az DA. 

Az állatok hangját egyáltalán nem utánozza, mert annyira nagy hatással volt rá Cegléden a Cica, hogy azóta bármilyen állatot meglát, mindig egyből nyávog:o) De olyan cukin, hogy Miammm, miammm:o) Mindig mondom, hogy a kutya azt mondja, hogy Vau-vau, de ő csak nyávog tovább:o)) Úgyhogy gyakorlatilag a babakocsi-sétákat végignyávogja, mert valamilyen állatot mindig látni, vagy egy galambot, vagy egy kutyát, stb....

Szintén az első szerzemények közt volt a "Jesszusom!" is, azaz "Je!" - amit fejhezkapás kísér:o) Nagyon cuki! :o)

A "hej te" azóta is működik, és egyre szebben simogatja hozzá az arcunkat:o)) Már nem pofozgatásnak tűnik:o)

Ha kérdezem, hogy hol van apa? akkor rögtön valamelyik fotóra rámutat a falon, amelyiken rajta van:o)

A kedvence a "kukuucs", ez bármikor felvidítja:o) Mindenhonnan kukucskál, nagyon sokszor csinálja azt hogy lehajol, égnek emeli a kis pelusos fenekét, és a két lába közt kukucskál. Olyasmi hangon mondja, hogy Km-kmm:o) - de a hangsúly mindent elárul:o)

Amikor rakom tisztába, már előre utánoz engem, hogy foah, mintegy undorodva a büdös kakitól:o) És úgy röhög rajta:o)) Hát még én!

Elköszönés

Már ha valaki veszi a cipőjét, vagy szedelőzködik, rögtön elkezd integetni a Pöttöm, és mondogatja, hogy Tátá. Pipinek azt is tökre mondta, hogy "hijja", azaz "szia", de azt nekem nem akarja.

A wc-re rendszerint elkísér, itt apa kapott le minket egy reggeli intim együttlétben...:o)

Imád hintázni!

Mostanában nem lehet őt kiszedni a hintából! Időnként megkérdezem, hogy "Kijösz?", iszonyú kifeszített lábrázás és nyüszögés a válasz, egyértelmű "nem"...

Takarít, minden lében kanál...

Nagyon ügyesnek kell lennem, ha úgy akarok berakni valamit a mosogatógépbe, hogy ő ne vegyen ki azonnal három koszos edényt és lehetőleg egy koszos kést vagy villát.... Minden munka amit csinálok, neki érdekes. Mindig bevonom, ha nem sietek! 

Egyre akaratosabb, nehéz mostmár elvenni tőle valamit, amivel ő pont nagyban foglalkozik, fú nagy hiszti van belőle! És mostmár Katinka sincs biztonságban, hol van már az a kis mimóza kislány, aki csak nézett utána, ha elvettek tőle valamit! Nagy összecsapások vannak, ha valaki ki akar venni a kezéből egy látékot, szorítja, hisztizik és remeg egész testével, úgy szorítja... Néha vicces, de azért sokszor elég kifeszítő... Ez pl. ez nagyon jellemző közös kép Katinkával...:o)

Nő a haja, már lehetne neki frizurát csinálni, de azonnal kiveszi, ha felcoffozom... Itt is épp csak ezt az egy képet bírta ki... Pedig olyan cuki:o)))

Most egyelőre ennyi, de majd még folytatom, hisz már minden nap van valami új....:o)

 Bár a Pöttöm iszonyú iramban fejlődik, nyílik ki, és tapasztal, érez, figyel, van pár dolog, amiben totál visszafejlődünk! Akkora arcom volt ezzel az elalvásával meg hogy mennyit kajál és hogy nincs olyan, amit ne enne meg, na ne félj, mostmár egyik sem olyan álomszerű!

Este az az egy esélyem van, ha a tápszertől elalszik. Mert ha nem, akkor egy véget nem érő harc kezdődik, sírás rívás fogak csikorgatása (az én fogaim, nem az övé...). Mert most már nem tudja elképzelni fekve az életet. Ahogy eléri a teste a matracot, mikor rakom le, azonnal fordul hasra, ül fel, aztán feláll. 100-ból 100-szor. Fú, na aztán soha többé nem fekszik le, akkor sem, ha már ájulás-közeli állapotban van a fáradtságtól. Most csináltam meg először vele, hogy hagytam sírni, csak pár percenként bementem megsimogatni. De akkor még jobban sírt, amikor kijöttem! Végül nem is tudtam meg, mi lett volna a vége, mert 15-20 perc múlva betojt, és amikor raktam tisztába, elaludt, szóval alva raktam e. Ebből is látszik, mennyire álmos volt, de egyszerűen ez az állás neki a rögeszméje most.

Azért szerencsére 10-ből 9x elalszik a tápszertől, csak ha olyan van pl hogy előtte nagyon bekajál, és nem kívánja a tápszert, akkor van gond.

Viszont az éjszaka... fúhh... párszor idegre mentem mostanában. Volt, hogy fél óra alatt háromszor keltem fel és aludtam el. De éjszakánként átlagosan 5-6x felkel, van amikor 10x, van, amikor egyszer sem. Akkor nincs gond, ha idejében ugrom és még elcsípem félálomban, és beadom a cumiját. Na de ha feláll... akkor vége, nincs megoldás, muszáj kivenni. Szerencsére általában cicitől megvígasztalódik, akkor is, ha épp nincs benne tej. De amikor nem, akkor csak ül ott az ágyamba, és keservesen sír. Hozzáérek, tol el magától. Így aztán totál tehetetlen tudok lenni sokszor.

Évike annyira mondja, hogy tipikus fognövés, és pontosan ezt élte át ő is. Na csak látnám már azt a fogat! Amúgy nem nyáladzik. De szeret fémet rágcsálni. Hát reménykedem, hogy tényleg az.

Próbálkoztam azzal, hogy csak egyszer alszik napközben, de csak 1 napig csináltam, aztán Zitával azt beszéltük, hogy annyira korán kel ő, hogy muszáj neki még 2x aludni! Mert ha 9-ig aludna, akkor lehet, h elég lenne az 1 alvás, de ő minden nap kínosan ügyel, hogy 5:30kor már a fedélzeten legyen teljes harci készültségben, világmegváltó szándékkal, óriási lelkesedéssel. Én rendszerint ezeket nem mondhatom el magamról, fú néha nagyon szenvedek. De ha már egyszer kiszálltam az ágyból, akkor már oké! Nappal egyébként nem vagyok túl fáradt, de azért néha igen, olyankor ledőlök vele én is du.

Tegnap mondjuk pont végigaludta az éjszakát, egy héten 1x előfordul.

Na és hát a kajálásban sem olyan lelkes, szinte feleannyit eszik mint eddig. Amiből bármennyit meg tudna enni, azok az édes ízek, főleg az ilyen grízpapi félék. 

Feladtuk a vízivást, 9 hónapig kínoztuk őt és magunkat ezzel, de sajnos nem megy. Egy kortyot sem akart inni belőle soha. Most már mindig valami zöldség- vagy gyümilevet iszik, jól felhígítva. Céklalével kezdődött - Emike küldte. Abból már 3 üveggel elpusztított. Most veszem ezeket a méregdrága bio leveket, de végül is úgy nem olyan drága, hogy totál felhígítom, kb 1/4 arányban. Azokat nagyon tudja inni!

Van itthon 3 csőrös pohár, azokra nem bírjuk rábeszélni, viszont ma nem vittem véletlenül cumisüveget magunkkal, és vettem a dm-ben egy olyan szopós üdítőt, simán itta, csak lestem. Minden gond nélkül. 

Egyébként csodálatosan mozog. Nagyon ügyes szerintem, nem csetlik-botlik. Mindig stabil, nagyon ritkán vannak már esések. Imádom, amikor úgy ül, hogy egyik lábával "gugol", másikkal térden ül a seggén:o) Alábbhagyott a lelkesedés az egyedül állással kapcsolatban, de nem is erőltetjük. Viszont gyönyörűen lépeget, ha fogjuk a két kezét! Az nagyon édes! Majd csinálok videót mindenképpen!

Szopi 1x van már csak egy nap, reggel, ébredés után. Illetve ha szükséges, éjszaka is, de az csak olyan megnyugtatásra szolgáló cumizgatás.

Tápszert már 250-et is megiszik.

Kivágtuk a cumis üvegelket, hogy ne tartson 40 percig amíg megissza. Így most 10 perc alatt megvan vele.

Nagyon nagy gondban vagyok a tiltással. Abszolút nem hallgat rá. Sőt, sokszor annyira azt hiszi, hogy játszani akarok vele, amikor mondom hogy NEM!, és vigyorog mint a vadalma. Ő is szokta mondani, de nem olyan szitukban, szóval nem arra használja. Főleg attól kell tiltani, hogy a szemetesbe nyúljon, meg attól, hogy az orrunkra csapjon! Mert azt valamiért annyira viccesnek tartja, mindig kapja el az orrunkat, és van amikor tökre fáj, de ha mondom hogy nem szabad és elkapom a kezét, akár milyen komolyan nézek, ő szinte kacag a végére...

Hát ez nem megy még nekem...

Zenét imádja! Táncol sokat!

Bepakolós korszaka van, szeret bepakolni dolgokat, játékokat a kosárba, vagy a teherautó platójába, vagy a homokozóvödörbe a formákat! Most kéne olyan játék, amibe be kell dobálni kül. alakzatokat. Vagy mint az az elefántos Marcinak.

Azért tud már hisztizni is, mindig amikor a fürdőszobában elkezd a fiókból kipakolni, és elkapom onnan, elviszem, visít és csavarja ki magát! 

Mégis a nap legnagyobb részében egy tüneményes kis drága játékos baba, tele energiával, jókedvvel, humorral!